Belföld

Nem volt állatkínzás, megszüntették a nyomozást a dányi rendőr ellen

A több mint 120 ezer forintos bűnügyi költséget az állam viseli.

A Központi Nyomozó Főügyészég szerint sem állatkínzás, sem szolgálatban kötelességszegés nem történt, ezért megszüntették a nyomozást a rendőr ügyében, akit levideóztak, amikor kutyáját beütötte rendőrautója csomagtartójába.

Az eset nagy botrányt okozott. Állatvédő szervezetek, magánemberek mellett a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője is feljelentést tett. Egyikük Tényi István most megkapta a határozatot, amely szerint a nyomozást bűncselekmény hiányában szüntették meg. A több mint 120 ezer forintos bűnügyi költséget az állam viseli.

A látszat csalt, egy kicsit

A februárban nyilvánosságra került videón az látszott, hogy a dányi rendőr nagy erővel a rendőrautó csomagtartójába bokszolja Bichon Havanese fajtájú kutyáját. Kiderült, előzőleg a szuka agresszívan viselkedett 2,5 éves kislányával, az anya ezért kizárta a házból.

A rendőr jelentésében azt írta, amikor dányi körzeti megbízotti szolgálata idején felment lakásukra egy fájdalomcsillapítóért, a párja sírva mesélte, hogy a kutya agresszív volt, gyermekét beszorította a sarokba és morgott, majd elszökött. Amikor folytatta a járőrözést, egy ingatlan udvarán látta meg, magához hívta, egyszer tenyérrel negütötte, majd mivel sáros volt, a jármű csomagtartójába tette és hazavitte. 

Puhára esett

A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanerről azt írta, hogy a rendőr

az általa megfogott és bal kezében tartott kis testű állatot belógatta a szolgálati gépjármű kinyitott, padlószinttel egybeeső pereme fölé, majd előre dőlve – anélkül, hogy törzse elfordult volna – felemelt, majd lejjebb engedett, de nem hátrahúzódott ököllel a kutya fejére irányuló ütést mért.

Amikor az ütés elérte a kiskutyát

az állat nyakát elengedte, ily módon az beesett a burkolattal ellátott, egyben takaróval és golyóálló mellénnyel bélelt csomagtérbe.

Az ügyészség szerint az tehát nem igaz, hogy a rendőr tenyérrel ütötte meg a kutyát, a bántalmazás is indokolatlan volt, de a kutyát alaposan kivizsgálták, nem sérült meg, bántalmazása riasztó és fájdalom előidézésére alkalmas volt, de maradandó egészségkárosodását nem okozhatta volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik