Belföld

Elítélték a boldvai csecsemőgyilkosokat

A lánynak két gyereke született vérfertőző apjától. Csak a második szülés után derült ki, hogy éveken át megerőszakolta az apja, amiről az anyja is tudott.

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélt el egy házaspárt és lányukat a Miskolci Törvényszék. Egy háztartásban éltek Boldván. A három vádlott a lány titokban szült gyermekét ölte meg.

A lány apját, az ügy elsőrendű vádlottját szexuális erőszak, vérfertőzés miatt is elítélték; 25 év fegyházbüntetést kapott.

Az apa tíz éven át szexuális kapcsolatra kényszerítette saját lányát. A külvilágtól elszigetelve élő, akkor még fiatalkorú lányt többször megverte és azzal fenyegette, hogy megöli, ha szólni mer bárkinek.

A lány terhes lett és 2011-ben titokban gyermeket szült, akit apa nélkül anyakönyveztek. 2015 végén akkor már felnőttként – az ügy harmadrendű vádlottja – ismét várandós lett apjától.

Ekkor a férfi és felesége, a másodrendű vádlott – aki évek óta tudott a szexuális erőszakról, de semmit nem tett ellene – közösen úgy határoztak, hogy a terhesség tényét eltitkolják.

Abortuszra nem volt pénzük, megtartani sem akarták a gyermeket,  elhatározták, megölik. Az életképes csecsemőt az ágyneműtartóba rejtették, a sorsára hagyták.

Az újszülött ellátatlanság miatt négy óra múlva meghalt. Másnap a lány rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, a vizsgálatnál derült ki, hogy előző éjszaka szült. A csecsemű holttestét nyomozók találták meg.

A Miskolci Törvényszék a férfit 25, feleségét 20 év fegyházra ítélte, lányukra – aki a bűncselekmény áldozata is volt – 2 év szabadságvesztést szabott ki, az ítélet végrehajtását 3 évre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős, a büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. (mti)

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik