Belföld

Autótolvaj bandát kapcsolt le a rendőrség: kocsik, alkatrészek, törzskönyvek kerültek elő

A BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói elfogott egy Budapesten garázdálkodó autótolvaj bandát – derült ki a rendőrség honlapjáról. A közlemény szerint a rendőrség három lopott gépjárművet és autóalkatrészeket talált.

Mint írták, a 46 éves pomázi V. László és az 51 éves balatonszabadi B. András 2018 júniusában két autót lopott el Budapest II. kerületében.

Az egyik autót az utcán lopták el, majd azzal elvontatták egy ház udvaráról a másik járművet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a beszerzett adatok, valamint a kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőket, akiket kedden Zuglóban fogtak el egy parkolóban, ahol egy lopott autóval álltak. Az autótolvajok az elfogásukat megelőzően vitték el a járművet úgy, hogy megbontották az autó gyújtáskapcsolóját. A rendőrök B. Andrásnál autólopáshoz használt eszközöket találtak. A nyomozók V. László pomázi ingatlanjaiban autóalkatrészeket, két körözés alatt álló és három kiköszörült azonosítószámú motorblokkot, szerszámokat és egy autót foglaltak le.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök még aznap elfogták a 61 éves F. Józsefet is, akinek az elkövetők a zalaegerszegi telephelyére szállítottak két lopott járművet.

A nyomozók a telephelyen lefoglalták a két lopott autót, amelyek közül az egyik már bontott karosszériával, üzemképtelen állapotban volt.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói V. Lászlót és B. Andrást lopás bűntett, F. Józsefet orgazdaság bűntett, valamint más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Kiemelt kép: A Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) egyik tagja rendszámfelismerő rendszer segítségével ellenőrzi a fővárosban parkoló gépjárműveket és keresi a lopott autókat a budapesti Ötvenhatosok terén (MTI / Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik