Belföld

Hamis vád miatt kerülhet börtönbe

Miatta tartóztattak le két férfit, de az ügyészség most őt vádolja.

Hamis váddal vádolják a férfit, aki feljelentésében valótlanul azt közölte, hogy egy férfi bántalmazta,  pénztárcáját elvette, miközben két másik biztatta.

A vádlott tavaly június 21-én a tatabányai rendőrségen állt elő azzal, hogy ismerőse ököllel állon ütötte, késsel négyszer megszúrta a jobb alkarját, a pénztárcáját kivette, átnézte, de mivel benne pénz, eldobta. A hamis feljelentés szerint a másik megnevezett férfi és egy ismeretlen személy a bántalmazót verésre biztatták.

A férfi valótlan feljelentése alapján csoportosan elkövetett rablás kísérlete miatt nyomozást rendeltek el, a két megnevezett személyt gyanúsítottként kihallgatták, és letartóztatták.

A vádlott néhány hét múlva beismerte, a feljelentett személyekre egy korábbi konfliktus miatt haragudott, ezért vádolta őket hamisan, a sérüléseit üvegszilánkkal okozta magának. A két hamisan megvádolt személy letartóztatását, ellenük a nyomozást  megszüntették.

Most az ügyészség azt indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság a vádlottat ítélje végrehajtandó börtönre, és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik