Belföld

Elítélték az Iszlám Államnak hűséget fogadó magyar fiatalokat

Négy év fegyházra ítélte terrorcselekmény előkészülete miatt a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a magyar fiatalt, aki azt tervezte, hogy csatlakozik az Iszlám Államhoz. Társa terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt két év börtönbüntetést kapott.

A fiatalok külön-külön már 2015 januárja előtt érdeklődést mutattak a szíriai háború eseményei, az Iszlám Állam terrorszervezet cselekedetei iránt. Harci, illetve erőszakos tartalmú videókat néztek, így mindketten tisztában voltak azzal, hogy az Iszlám Állam egy terrorszervezet.

Az elsőrendű vádlott 2014 végén kezdett levelezést egy magát Abu Isa néven bemutató személlyel, aki hívta, csatlakozzon az Iszlám Államhoz, elmondva, hogy egy város katonai védelmét kéne ellátnia, és ennek fejében pénzt és megélhetést biztosítanának neki.

A vádlott a felajánlást elfogadta és miután 2015 elején elveszítette munkáját, úgy döntött, hogy kiutazik Szíriába és csatlakozik az Iszlám Államhoz. Erről Abu Isát tájékoztatta, majd megvett 2015. január 13-ára egy isztambuli járatra szóló repülőjegyet, és megbeszélte Abu Isával, hogy várni fogja az isztambuli repülőtéren, és elviszi Szíriába.

Mivel a megbeszéltek ellenére a férfi a repülőtéren nem várta, egy nap várakozást követően egyedül indult el a szír-török határ irányába. Több napos utazást követően jutott el a szír-török határon lévő Kilis városába, de a határt átlépni már nem tudta, mert a török hatóságok letartóztatták a gyanús viselkedése miatt, majd Magyarországra hazatoloncolták.

A fiatal férfi 2015 januárjában ismerkedett meg  egy internetes oldalon a másodrendű vádlottal. Beavatta a kiutazási és csatlakozási tervébe. A másodrendű vádlottnak is szándékában állt a kiutazás, azonban nem volt pénze rá. De továbbiakban is élénken érdeklődött az Iszlám Állam iránt.

A terroristák által végrehajtott kivégzésekről szóló videót töltött le, illetve fegyverekről, propagandaanyagokról készített képeket nézett, és maga is készített felvételeket arról, hogy ő hűséget fogad az Iszlám Államnak és a kalifának. Mohamed M. néven regisztrált a Facebookon, és kommenteket írt, melyek a következők voltak:

  • Ennek a bolygónak az ura az Iszlám Állam lesz, csak idő kérdése mikor lesz a Kalifa az új vezérünk és kormányoz minket a dicsőségbe és világuralomba, Allah legyen velünk.
  • Hamarosan bekövetkezik a katasztrófa. Szerezni fogok egy kamiont magamnak, aztán futhatnak a hülye emberek.
  • Aki csak csatlakozni akar az Iszlám Államhoz, az írjon privátba.
  • Én vagyok a legnagyobb Magyarországon. Hamarosan megismeritek a nevem.
  • A nyakba lesz szúrva a kés.

Mindezt két nappal azután tette, hogy Nizzában, a francia nemzeti ünnepen egy személy kamionnal belehajtott az ünneplő tömegbe. A támadást 2016. július 16-án az Iszlám Állam magára vállalta.

Az elsőfokú bíróság az elsőrendű vádlottat terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt 4 év fegyházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, a másodrendű vádlottat terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést. Az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért, míg a másodrendű vádlott és védője felmentés iránt jelentettek be fellebbezést.

A Győri Ítélőtábla csütörtökön a Székesfehérvári Törvényszék ítéletét helybenhagyta. Az elsőrendű vádlott egészségi állapota hosszabb időtartamú szabadságvesztés kiszabását nem teszi lehetővé. A másodrendű vádlott felmentésének azért nem volt helye, mert bejegyzéseivel terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés tényállását megvalósította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik