Belföld

Beismerő vallomást tett a csolnoki gyilkos – kiderültek a részletek

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves férfinak, aki Csolnokon leszúrta egy ismerősét a kocsma előtt. A 24. hu megtudta G. Krisztián beismerő vallomást tett a rendőrségen a gyanúsítotti kihallgatása során. Ezt megerősítette a férfi ügyvédje, Böröczky Kornélia is.

Elismerte a szúrást. Azzal védekezett a kihallgatása során, hogy védekezésképpen vette elő a kést

– mondta az ügyvédnő, hozzátéve ügyfele nem emberölési szándékkal ment a kocsmába, hanem azért, hogy felvegye a fizetését.

Ügyfelemnek korábban nézeteltérése volt az áldozattal. Összeszólalkoztak, aminek az lett a vége, hogy ütésváltás alakult ki köztük. Ezt követően a tömegből lefújták gázspray-vel, majd egy üveggel leütötték. Könyörgött, hogy hadd szálljon be a kocsijába, de nem hagyták neki. Hogy eltudjon menekülni elővette a kést és megszúrta az áldozatát. Fél órával később hívott telefonon és elmondta, hogy mi történt. Azt mondta, hogy lehet, hogy megszúrt valakit. Mondtam neki, hogy azonnal menjen be a legközelebbi rendőrségre. Bement és önként feladta magát

– mondta Böröczky Kornélia, hozzátéve, ügyfele hajnali kettőkor a rendőrségen tőle tudta meg, hogy meghalt az áldozata.

Teljesen összeomlott, amikor megtudta, hogy meghalt az ismerőse. Szerintem nem is gondolta, hogy ekkora bajt csinált. Ügyfelem beismerő vallomást tett, de mivel nincs meg a kés, ezért vannak még olyan tanúk, akiket ki kell hallgatni

– tette hozzá az ügyvédnő.

Mint arról korábban beszámoltunk, G. Krisztián péntek délután egy csolnoki italozó előtt szóváltásba került az egyik ismerősével. Az elkövető megszúrta a sértettet, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított elmenekült a helyszínről, de néhány óra múlva önként jelentkezett a Pilisvörösvári Rendőrőrsön. G. Krisztiánt a rendőrség őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik