Belföld

Ásóval verte agyon ismerősét egy Vas megyei férfi

Aso(210x140).jpg (Array)
Aso(210x140).jpg (Array)

A Vas Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki az egyik Vas megyei településen ásóval többször fejbe ütötte az ismerősét, aki a sérülések következtében a helyszínen elhunyt.

A vád szerint a sértett tavaly november látogatta meg a férfit a lakásán, ahol több mint három liter bort ittak meg közösen. A részeg férfi este megfogta az ivócimborája gallérját, majd felszólította, hogy menjen el a lakásáról. Mivel a felszólításnak nem tett eleget dulakodni és verekedni kezdtek.

A férfi ezt követően kifutott az udvarra és magához vett egy ásót, majd a konyhában ülő cimboráját erővel fejbe ütötte az ásó élével. Miután a sértett a földre esett, a férfi az ásó lapjával is többször megütötte őt.

A sértett fejét ért legalább három közepest meghaladó, illetve nagy erejű ütés együttesen és külön-külön is halálos volt, az életét a gyors, szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg.

A férfi ki akarta húzni a lakásból a sértettet az udvarra, hogy ne vérezze össze a házat. Az előszobában azonban megcsúszott és elesett, ezért a sértettet nem vonszolta tovább, hanem megpróbálta feltakarítani a vérnyomokat.

A Vas Megyei Főügyészség emberöléssel vádolja a letartóztatásban lévő vádlottat, és az új büntetőeljárási törvény alapján a szabadságvesztés konkrét tartamára úgynevezett mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott beismeri az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik