Belföld

Megszereztük a Teréz körúti robbantó Belügyminisztériumnak írt leveleit

Birtokunkba jutott az a levél, amelyet a Teréz körúti robbantás miatt elsőfokon életfogytiglanra ítélt P. László küldött a Belügyminisztériumnak, pontosan leírva, hogyan robbantott. Megszereztük azt a laptopja merevlemezén talált, el nem küldött levelet is, amelyben egymillió eurót akart követelni a minisztériumtól azért, hogy ne kövessen el újabb merényletet. P. László sok más mellett arról ír, hogy nem egyedül követte el a merényletet.

A robbantás nem a célunk. A robbantás csak egy eszköz a célunk eléréséhez. Ebből a trágyából akár több tonnásat is össze lehet gyúrni. Több kockázatot, hogy mások ne sérüljenek, nem fogunk vállalni. Időzítőt fogunk használni. Reméljük, erre nem kerül sor. Mindössze egymillió eurót kérünk. Ha fizettek, ígérjük, hogy legalább 2022-ig visszavonulunk

– áll abban a lapunk birtokába jutott levélben, amelyet P. László laptopján találtak meg a nyomozók a férfi letartóztatása után.

Mint ismert, P. Lászlót elsőfokon életfogytig tartó fegyházra ítélték emberölési kísérlet, robbanószerrel való visszaélés és terrorcselekmény előkészítésének vétsége miatt, azzal, hogy legkorábban 25 év múlva bocsátható szabadon.

Kalina József bíró indoklásában kiemelte, hogy bár nem szokás kísérleti szakaszban maradt bűncselekményért életfogytiglani fegyházat kiróni, tekintettel az elkövetés gátlástalanságára és arra, hogy olyan hétvégi időpontban történt a robbantás, amikor sokan voltak a helyszínen, indokolt a büntetés. Arra is kitért, P. László úgy akart pénzhez jutni, hogy olyan emailt juttat el a Belügyminisztériumba, amiben újabb robbantásokat helyez kilátásba, ha nem fizetnek neki egymillió eurót. Végül a levélben csak az általa használt robbanószerkezet összetételét írta le, és azt, hogy a jövőben közli majd a követeléseit is.

Az első, helyesírási hibákkal teli, elmosódott levélben, amit P. László a vád szerint a Belügyminisztériumnak küldött, az áll, hogy milyen alapanyagból pontosan mennyi kell a robbanószerkezet előállításához. De az írás arra is kitér, hogyan kell tárolni a HMTD nevű detonátorindító anyagból, trágyából, cukorból és más anyagokból előállított szerkezetet.

Az egészet többször celluxszal teljesen lezárjuk, több zacskóba tesszük. Idővel jól összekeményedik és fixen áll. Drótból és kötélből fogantyút készítünk. Végül kiragasztjuk a szegeket, az alját és a hátulját kivéve

– írta a levél szerint P. László, és a szöveg szinte pontosan megegyezik annak az el nem küldött levélnek az elejével, amit a férfi laptopjának merevlemezén találtak a nyomozók. Ezt a férfi az elfogása és letartóztatása miatt már nem tudta elküldeni.

Ez utóbbi, a bűncselekmény elkövetését bizonygató levél elején a korábban leírt egymillió eurós követelés látható. Később viszont már konkrét fenyegetéseket is tartalmaz. Ennél is érdekesebb, hogy a levélíró többes számban ír.

Ne feledjétek: nem sérült civil, meg nem vagyunk őrültek. Szerintem ez bizonyítja, hogy a szavunkat be fogjuk tartani. Ha úgy döntötök, hogy nem fizettek, a ti felelősségetek lesz az, ami történni fog. Ha elhitetitek velünk, hogy fizetni fogtok, és mégsem, akkor különösen nagy robbanás lesz

– folytatódik a P. László gépén talált levél.

Forrás: 24.hu

Megkerestük P. László húgát, hogy mi a véleménye a birtokunkba jutott levél tartalmáról. Az alábbi választ kaptuk:

Tudom, hogy a testvérem nem küldhette el a levelet, mert az elküldés időpontjában Zala megyében, Karmacson tartózkodott és épp az apámmal vacsorázott. Az IP-cím, amiről a levél állítólag elment a belügynek, az a nagymamám wifijének az IP-címe, aki Taksonyban él. Szóval lehetetlen, hogy a bátyám 200 km-es távolságból elküldött volna egy emailt. (…) De azt sem értem, hogy miért nem készült éles kép az állítólagosan elküldött levélről, csak egy homályos, géppel írt kivehetetlen valami. Ezen kívül a belügyhöz megérkező levelet sem mutatták be. Ráadásul, ez a levél magyartalanul van, és teli van fogalmazási hibákkal. Ez pedig nem a testvéremre utal, aki értelmes, tanult ember. És felteszem a kérdést, hogy miért csak fél évvel a letartóztatása után derült fény arra, hogy állítólag megtalálták a gépén az egész levelet.

A vádirat szerint a P. László 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a VI. kerületi Teréz körúton egy táskát tett a földre, a táskában robbanószerkezet és a robbanás hatását fokozó nagy mennyiségű szög volt. Amikor az arra haladó rendőrök a táska közvetlen közelébe értek, a vádlott távirányítással felrobbantotta a pokolgépet, hogy megölje a két járőrt és elvegye fegyvereiket.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A detonáció során a két járőr súlyos, életveszélyes, míg egy járókelő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Központi Nyomozó Főügyészség emelt vádat az ügyben, a vádirat két pontból állt. Az elsőben az ügyészség előre kitervelt, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolta, a második pont az újabb merénylettel való fenyegetőzés miatt terrorcselekmény előkészülete volt.

Az emberölési kísérlet, robbanószerrel való visszaélés és terrorcselekmény előkészítésének vétsége miatt P. Lászlóra kiszabott életfogytig tartó fegyházbüntetés nem jogerős, mivel az ügyész a büntetés szigorításáért, a védelem pedig felmentésért, illetve a büntetés lényeges enyhítésért fellebbezett.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik