Nyolc év után idén tavasszal hagyta el a magyarországi Google-t. Aki ennyi évet vezető pozícióban töltött el egy globális cégnél, az vezető pozícióban is akarja folytatni? Nem adja alább?

Nem kötelezően, de nagyon értékes az a tudás és tapasztalat, amit vezetőként szereztem. Ha az ember vezető pozícióban van, akkor nagyobb lehet a hatása egy szervezetre, akár egy társadalomra, a világra. Szeptembertől besegítek az ország egyik legsikeresebb magyar reklámügynökség vezetésébe és digitálissá alakításába is: a Republic Group operatív igazgatója lettem.

Nem részegíti meg a magasabb pozícióval járó hatalom?

Szeretném hinni, hogy a vezetést nem azért szeretem, mert az egómat táplálja, hanem azért, mert elhiszem, hogy valami jót csinálok, és az másokra is hatással van.

Más ország állásai között is nézelődött az álláskeresésben? Előfordulhat, hogy gazdagítja a külföldön munkát vállaló magyarok népes táborát?

Igen, Anglia abszolút benne van a pakliban. Viszont itthon sok szempontból sokkal értékesebb ember vagyok, mint Angliában, ahol többen vannak hozzám hasonlók. Itthon kevesebben vannak olyanok, mint én. Az ország digitális átalakításához például olyan sokan nem tudnának hozzászólni. Én viszont a világ egyik vezető technológiai cégénél ismertem meg a hatékony digitalizálás építőköveit. Ez a tudás nagyon jól jönne a kis és nagy cégeknek is, sőt az állam irányítóinak is, mert növelni tudnák az ország hatékonyságát.

Ezt akár egy politikus is mondhatta volna. Kacérkodik politikai karrierrel? 

Akár. Segítséget tudnék és szeretnék is nyújtani, de nem mint politikai szereplő. Szívesen segíteném az országot a digitális fejlődésben, mert úgy érzem, hogy sokat tudnék hozzáadni az ország jólétéhez mint szakember. Szerintem ez a kérdés politikától független.

Mit csinál egy topmenedzser, amikor éppen nincs munkája?

Én speciel pihenek. Utazom, barátokkal, rokonokkal találkozom, akiket előtte elhanyagoltam, mert nem volt annyi időm rájuk. Nyolc év a Google-nél kemény futam volt. Hiszek abban, hogy időnként fel kell töltődni. Férjem angol, így sok időt töltök most azzal, hogy az angliai kapcsolatokat ápoljam, sok időt töltöttem el Londonban is az elmúlt időszakban.

Hogyan látják a külföldiek Magyarországot?

Sok negatív hír is megjelenik rólunk a nemzetközi médiában, ez kicsit megijeszti őket. Aggódnak, de azt is látják, hogy Amerikában és az Egyesült Királyságban is vannak aggasztó folyamatok.

Amerikában Trump csavart nagyot az eddigi politikán, az Egyesült Királyságban az EU-ból való kilépést szavazták meg. Eközben az európai szavazók többsége is mást akar, mint ami eddig volt. Hogy látja, ezek a fejlődést visszavető folyamatok, vagy pont, hogy ez a fejlődés egyik szakasza?

A fejlődés nem lineáris dolog, hanem le-föl megy, ez a természete. Legyen egyéni, társadalmi, kulturális, biológiai vagy politikai. Nem szabad éppen attól megijedni, amikor úgy érezzük, lefelé tartó folyamatban vagyunk, mert mindig lesz jobb.

Mi löki be a változást?

Én az edukációban hiszek. Tanult ember vagyok, sokat tanultam és tanulok most is. Több mindent megértek a világból, mint egy olyan ember, aki nem tanult, nem beszél nyelveket, nem járta be a világot, nem beszélgetett különböző hitű és kultúrájú emberekkel. Én ebben vagyok benne, és szeretem. Aki viszont nincs benne, az nem szereti, hanem megijed egy külfölditől, akivel nem tud szót érteni, vagy akinek más színű a bőre.

Karrierjét és sikereit nagyban köszönheti annak, hogy a világ egyik legjobb iskolájában végezte a mestertanulmányait, a francia INSEAD-on szerezte MBA képesítését. A magyar oktatás helyzetét hogy látja?

A gyerekeim Budapesten jártak angol iskolába. Rengeteg olyan dolog van, amit nagyon jó lenne, ha átvennénk az angol rendszerből, ami sokkal inkább gondolkodó embereket nevel, mint itthon. Koncepcióban és vitában gondolkoznak, már a nagyon kicsiknek is vitaklubok vannak, ahol az egyik feladat például az, hogy vitassák meg, jó dolog-e az uniformis, vagy nem jó dolog, attól függetlenül, hogy ők amúgy mit gondolnak. Már ötévesen elkezdik megtanulni, mi az, hogy beszélgetés, a másik megértése. Ez az oktatásforma nem pénz kérdése. Amikor én jártam iskolába Budapesten, ilyen nem volt. Sőt, ha elkezdtem vitatkozni, akkor behívták az anyukámat, hogy ez így nem lesz jó. Nehogy már visszaszóljak, és legyen véleményem. Persze akkor is voltak jó, inspiráló tanárok is.

Szerepet vállalt az Egyenlítő Alapítványban, aminek célja, hogy több női vezető legyen a gazdasági, kulturális, tudományos és politikai életben. Hogy áll a projekt?

Legutóbb néhány 250-nél több embert foglalkoztató cégvezetőhöz mentünk el, hogy megkérdezzük őket, hogyan gondolkodnak arról, van-e elég női vezetőjük, hogy érzik magukat náluk a női munkavállalók. Az a célunk ezzel, hogy megnézzük, mi az a belülről jövő gyakorlat ma Magyarországon, amit a cégek már aktívan tesznek azért, hogy több női vezetőjük legyen, és hogy az anyasági szabadságból minél hamarabb és minél sikeresebben hozzák vissza a munkavállalóikat. Az ősszel megjelentetünk erről egy tanulmányt.

Öt évig volt vezető a Sláger Rádiónál, nyolc évig a Google-nál. Beszélgetve a cégvezetőkkel mit érzékelt, változott valami a 13 év alatt?

A nők karrierjének a segítése, a más kultúrájú és anyanyelvű emberek bevonása. Ezek egyértelműen hatalmas változások. A cégeknél óriási igény van arra, hogy vezetőik egyenlő arányban legyenek nők és férfiak, és ma már rengetegen értik, mit kell tenni, mik az okok és hogyan lehet javítani a helyzeten.

Ez eléggé szembemegy a jelenlegi kormányzati kommunikációval.

De ennek nincs hatása a vállalati szférára. Pont arról van szó, hogy ezek a változások a cégektől jönnek belülről. Persze a cégek nagy része globális szereplő, és sok szempontból felelősségük és hatalmuk van abban, hogyan alakítják a társadalmat. Társadalmi folyamatokat tudnak beindítani és segíteni, formálni az embereket. Mára már kikísérletezték és bebizonyították, hogy pénzügyi előnnyel jár az, ha egy cég például csökkent képességű munkaerőt alkalmaz. Hogy vannak veteránok a cégnél, és hogy vannak nők. Ha egy cég a világnak akar terméket szolgáltatni, akkor annak a cégnek abból a világból kell vennie a munkaerőt és a gondolatokat, ahol fiatalok, idősek és mozgásukban korlátozottak is  vannak, és ahol 50 százalék a nő és a férfi.  Az emberiség nem bír homogén munkaerővel, a cégek pedig felfogták ezt, és nagy ütemben változtatják meg magukat. Mert látják, hogy ez pénzt és sikereket hoz.

Egy nemzetközi élelmiszer-üzletlánc bolti pénztárosához is eljutnak ezek a folyamatok? A kasszánál ülve érzékeli a változást?

Szerintem igen. A cégek nagy része már évente megkérdezi a munkavállalóit a véleményükről, és hogy érzik magukat. Vannak közvetlen apróságnak tűnő intézkedéseik is, mint például a női dolgozóknak melegebb ruha, mert fázósabbak, vagy ha gyermeket várnak, akkor terhesnadrágot biztosítanak nekik. Ezek mind olyan dolgok, amik mindenkinek jók, mert a melegebb ruhában a pénztárosnő jobban érzi magát, és valószínűleg kevesebbet fog betegeskedni. A munkáltató érdeke, hogy a munkaerő is jól érezze magát és minél hatékonyabban dolgozzon, és a munkavállalónak is ez az érdeke, mert dolgozni akar, pénzt akar keresni. Boldogabb akar lenni a munkahelyén. És ez a gazdaságnak is jó. Az, hogy nincs egyenlő fizetés a nők és férfiak között, az senkinek nem jó. Kevesebb adóbevétel lesz az országban, kevesebb bevétel lesz a családban.

Hiába nem jó senkinek a nők és férfiak közötti fizetéskülönbség, és úgy általában a nők és a férfiak közötti alá-fölé rendeltség, továbbra is komoly problémát jelent ez a munkahelyeken.

Sok helyen nem tudatosan történik a munkahelyi diszkrimináció. Sok minden úgy történik, hogy az ösztöneinkre hallgatunk, zsigerből hozunk döntéseket, és folytatjuk azt, amit elkezdtek az elődök. Fenntartják a status quót. Az világos, hogy holnaptól nem emelheti fel minden cég a nők fizetését, vagy veheti vissza a férfiakéit. De ki lehet tűzni célnak, hogy a következő 5 évben ezt a dolgot rendbe rakjuk. Öt év alatt ezt be lehetne állítani úgy, hogy észrevétlenül adaptálódna. Ez nagyon hamar meg tud változni. Most, hogy ennyien felismerték a problémát, hamar meg is fog változni a helyzet. Én optimista vagyok.

A sztereotípiák, a nemekre kiosztott szerepek és elvárások megváltozásához viszont sokkal több idő kell.

Egyértelműen. A társadalom azt kódolja bele a férfiakba, hogy pénzt kell keresniük, hogy az egész családot eltartsák, addig a lányokba azt, hogy szüljenek és maradjanak otthon. De ezzel túl nagy terhet teszünk a férfiakra. Ma a világon a fiatal férfiak körében a második legnagyobb halálozási ok az öngyilkosság, pont azért, mert nagy a teher rajtuk.  Nem tanította meg a társadalom őket arra, hogy sírhatnak, kérhetnek segítséget és ők is mondhatják azt, hogy nem tudják egyedül eltartani a családot. Az egyenlőtlenség senkinek sem jó. Ha az OECD-országok közül megnézzük az európai keresztény államokat, és ha azt nézzük, hogy hány gyereket szülnek átlagban a nők, akkor Magyarország és az összes kelet- és dél-európai állam az átlag alatt van. Kik vannak felette?

A skandináv országok, Anglia…

Azok a helyek, ahol a nők és a férfiak sokkal egyenlőbbek. Ahol a férfiak le mernek menni a játszótérre, otthon mernek maradni a gyerekkel, főznek, pelenkáznak. Nemcsak a családban, hanem a munkahelyen is sokkal egyenlőbbek a férfiak és a nők ezekben az országokban.

És ezen mindenki csak nyerhet. A férfiak, a nők és a gazdaság is. Én azt látom, hogy a világ e felé megy. Felesleges ellenállni, inkább segíteni kellene ezt a folyamatot.

Magyarország merre tart?

Az az ország, ahol ezeket a törekvéseket felkarolják – például a már emlegetett skandináv államok – egyre jobban fog teljesíteni. Nem értem, hogy ki milyen pozitívumot lát az ellenkezőjében. A számok is bebizonyították, hogy ez működik. A nőket elnyomó országok sokkal rosszabbul állnak mindenféle szempontból. Nem mehetünk ebbe az irányba. Nem keletre kell tekinteni ebből a szempontból, hanem északra és nyugatra, itt látjuk a nálunk fejlettebb gazdaságokban, hogy kifizetődő az, ha egyenlő esélyeket és bánásmódot adunk a nőknek. Budapesten már nagyon sok apa jár az oviba az ünnepségre, siet haza a fürdetésre. Ez az igényük. Mióta világ a világ, az emberek közösségben dolgoztak, nevelték a gyerekeket, segítették az időseket. Nem kell ezeket a feladatokat izoláltan csak férfiaknak vagy csak nőknek adni.

Ha tanácsadó szerepet vállalna a  politikai életben, mit mondana a döntéshozóknak?

Azt, hogy adatokat kellene nézni, és hinni nekik. Magyarországon nem másfajta emberek élnek, mint Svédországban, Amerikában vagy Japánban. A múltunk különböző, az anyanyelvünk más, de ugyanolyan vágyaink, érzéseink, életfunkcióink vannak, mint a világon élő bármilyen más embereknek. Nem kellene másnak gondolni magunkat, és bátran lehet másoktól tanulni és a távolabbi jó mintákat helyi viszonyokra alkalmazni. Nem kell mindig feltalálni a spanyol viaszt. Minél befogadóbb és nyitottabb, konstruktívabb egy társadalom, annál gazdagabb lesz. Mert ezáltal jobb cégeket tudunk építeni, amelyek több pénzt tudnak fizetni a munkavállalóknak. Arra kellene koncentrálni, hogy olyan társadalmat építsünk, ahol mindenki tanul, egyre többet tud adni, és ahol segíteni akarjuk egymást. Együtt kell működni egymással, nem háborúzni. Sokkal többet lehet elérni a partnerséggel és az együtt dolgozással.

Az emberiség fejlődése folyamán az agyunk fejlődött olyan sokat, hogy nem a fizikai erőnkkel kell a problémáink, feladataink nagy részét megoldani, hanem gondolkodással. Sokakban még mindig az az ősi ösztön munkálkodik, hogy mi ellen küzdjünk. Pedig a jó kérdés nem az, hogy mi ellen kell küzdeni, hanem az, hogy miért kell küzdeni.

Ha vannak jól működő példák, akkor miért nem követjük őket?

Nem tudom, más miért nem. Én követem, ahol lehet. Egy brithez mentem feleségül, aki jobban főz, mint én, pedig én se vagyok rossz.

Amíg máshol az a kérdés, hogy a férfiak mennyi időt vegyenek ki a gyereknevelésből, addig Magyarországon a genderszak állami támogatásának beszüntetése van napirenden.

Ez számomra inkább cirkusz, mint vita. Nyilván én privilegizált helyzetben vagyok, és olyan körökben mozgok, ahol edukált emberek vannak. Azt látom, hogy ezekben a körökben igenis az van, hogy a férfiak rohannak a mikulásünnepségre az óvodába, játszótérre járnak, kiveszik az apasági szabadságot, sőt szeretnének több apasági szabadságot. Sütnek, főznek. Ma már teljesen természetes az igénye a férfiaknak, hogy szeretnének több időt a családdal tölteni. Rengeteg kutatás bizonyította, hogy azok a férfiak, akik kiegyensúlyozottabb életet élnek és sok időt töltenek a családjukkal, boldogabbak és tovább élnek. Nem hajtják túl magukat, nem koncentrálnak őrülten csak a munkára. A genderkérdés nemcsak női, hanem férfi kérdés is. Ne húzzunk határokat feleslegesen, mindenkinek ugyanannyi esélyt és lehetőséget adjunk az életben és a munkahelyen is – erről szól a gender.

Meg arról is, kit hova skatulyázunk be, és egyáltalán, miért akarunk beskatulyázni társadalmilag embereket.

Akik amúgy nagyon is jól tudják, mi a dolguk és mit szeretnének. A férfiak tudják, hogy szeretnek a családjukkal lenni, szeretnének apasági szabadságra menni, ők is szeretnének normális időben hazamenni a munkahelyről. És ezt kis is fogják harcolni maguknak. Ez a folyamat független attól, hogy ezt tanítják-e az egyetemen vagy nem. Persze ha tanítanák, és több szakember lenne erre, akkor az segítené a folyamatot, hiszen a cégek egyre több ilyen embert alkalmaznak.

Vagyis hiába kardozik a kormány, az élet úgyis megoldja a genderkérdést?

A világ nagy cégei, mint a Facebook, az Apple, a Microsoft, a Google már tele vannak ilyen szakemberekkel. Igenis ott van a gazdasági igény arra a cégeken belül, hogy legyen hozzáértő ember, aki ezzel foglalkozik. És még a magyarországi cégek legtöbbje is komolyan veszi a genderkérdést. Ezek az emberek iskola nélkül is ki fognak nevelődni, mint ahogy a marketingesek is kinevelődtek annak idején, amikor nem képezték őket. Sajnos vagy nem sajnos, az egész világon az a tendencia, hogy a felelős nagyvállalatok nagyobb hatással vannak a társadalomra, mint a kormányok. Erre alapozom a kijelentésem.