Belföld

Viharos szél miatt adtak ki figyelmeztetést

Az erős szél veszélye miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez péntek este eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: éjféltől, szombat kora hajnaltól a déli, kora délutáni órákig – egy hidegfronthoz kapcsolódóan – északnyugatról délkeletre kiterjedően néhány órára viharossá (óránkénti 55-85 kilométeres erősségűvé) fokozódik az északnyugati szél. Az óránkénti 70 kilométeresnél erősebb széllökések kialakulása síkvidéken, a Dunántúl északi felében és a középső területeken lehet jellemző.

Az erős szél miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki első fokú figyelmeztetést.

20 fokot hűlhet a levegő jövő hétre
10 fokos lehűlés, eső és olyan szélvihar, hogy hétfőre már narancssárga figyelmeztetést is kiadtak.

Mint honlapjukon kiemelték, szombaton erős hidegfront vonul át Magyarország felett. Mögötte több mint 10 fokkal hidegebb levegő éri el a Kárpát-medencét.

Az előrejelzés szerint napközben többfelé várható eső, zápor, északkeleten egy-egy zivatar sem kizárt. Estére mindenütt jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A nappali maximumok a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében 14 és 20 fok között várhatók, míg az Alföldön még 20-24 fok is lehet.

Vasárnap már nem valószínű csapadék. Több órára kisüt a nap, kevesebb napsütés az északi megyékben lehet. A szél ismét többfelé megélénkül, késő délutántól megerősödik. A minimumhőmérséklet 5 és 12, a maximumhőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik