Belföld

Piramisjátékot szervezett az álegyház bróker-főpapja, 30 milliót tett zsebre

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 09. 20. 08:53

A Fővárosi Főügyészség piramisjáték szervezésének bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken azzal az 54 éves budapesti férfival szemben, aki társaival együtt 2010-ben egy egyházat alapított, majd miután – a törvényi változások folytán -  2012. január 1-től már nem minősültek egyháznak az egyházi minőség fenntartásának látszata mellett 135 esetben fogadott el adományokat azzal, hogy a pénzt befizetőknek az összegyűjtött összeg segélykénti újraosztását ígérte.
Korábban a témában:

A vádirat lényege szerint a magát főpapnak nevező, az „egyházban”  kizárólagos döntési jogosultsággal rendelkező vádlott 2012-2013. években a segítőin keresztül előadásokon, webkonferenciákon, szórólapokon különböző – kifizetési kockázati tényezőt is tartalmazó – karitatív, illetve befektetési programokat hoztak létre.

A kiadott szabályzatok szerint a jól csengő elnevezésekkel illetett programokban   résztvevők – különböző összegek befizetése mellett – „ezüst fokozatú” klubtagokká válhattak, „aranytáblára” kerülhettek,  vagy támogatói pozíciót vásárolhattak és amennyiben a további ismerőseiket rövid időn belül láncszerűen beszervezték úgy bent maradtak a „mátrixban”, majd egy idő után nagy összegű segélyek kifizetésére válhattak jogosulttá. A rendszer pénzügyi talpon maradása érdekében a meghirdetett programok egymásra épültek, a szabályzat szerinti kifizetésekre pedig egy-két esetet leszámítva túlnyomórészt nem került sor.

A piramisjáték működtetésével ily módon – forintban és euróban – összegyűjtött összeg mintegy 30 millió forint volt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.