Belföld

Maszkban, késsel a kezükben támadták meg az alvó nyugdíjasokat

A Komáromi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a két férfival szemben, akik megtámadtak és kiraboltak egy idős házaspárt Ácson.

A vád szerint az elkövetők tavaly decemberben betörtek egy ácsi családi házba, és elvitték az ott található háztartási eszközöket, és elektromos holmikat, amivel több, mint 200 ezer forintos kárt okoztak.

Néhány nappal később, karácsonykor egy több, mint nyolcvanéves  férfit és asszonyt rémisztettek halálra. A házaspár a hálószobában aludt, amikor benyomták az ablakot és bemásztak. Az idős asszony arra ébredt, hogy az elsőrendű vádlott a fején maszkkal, kezében a lámpával, és egy 20 cm pengehosszúságú késsel a pénzt és az ékszereket tartalmazó széf kódját követelte. Az asszony megpróbált felkelni az ágyból, de a rabló visszanyomta az ágyra. Az asszony a fenyegetés ellenére sem árulta el a kódot

Eközben a másik rabló megütötte az ágyból felkelni próbáló idős férfit, majd letépte a felesége nyakából a 83 ezer forint értékű aranyláncot.

Az ügyészség elrendelte szökés, lerejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt letartóztatta a két elkövetőt.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik