Belföld

Titkos alku után, Nyerges elől menekült az Index

A portál komoly veszélybe került, miután Simicska Lajos eladta érdekeltségeit.

A Klubrádiónak Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kuratóriumi elnöke azt mondta, az Index hátországát jelentő cégek tulajdonosváltásával ezerszer biztosabb lett az Index helyzete. A portált birtokló szervezet irányítója szerint jóval nagyobb volt a veszély, amikor Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsoltnak.

Problémát jelentett, hogy tavaly az MFA nem ingyen kapta az Index részvényeit Simicska cégétől, a Pro-Ráta Holdingtól. A jelentős összeget hosszú távon, részletekben kellett volna megfizetni. Ezt a konstrukciót az üzleti titok miatt másfél éve „nem tudták feltárni teljes egészében”, mert akkor támadható lett volna.

A CEMP-csoport és az NP Nanga Parbat 17. Zrt. új tulajdonosainak közleménye szerint az MFA több száz millió forinttal tartozott a közben Nyerges Zsolt tulajdonába került hitelező holdingnak. Az alapítványi elnök szerint a kockázatos helyzetet kezelték, az MFA kiváltotta magát az adósságból, nincs tartozása Nyerges felé, és az Index-részvények tekintetében másfelé sem.

Bodolai szerint nincs veszélyben függetlenségük, az Index ugyanúgy tud működni a jövőben, mint eddig, mert tulajdonosi szerkezete nem változott, az MFA birtokolja a portált. Arra sem számít, hogy a CEMP-csoport új tulajdonosai pénzügyi nyomással befolyásolnák a lapot.

Az Index rendkívül érzékeny a befolyásolási kísérletekre, egy ilyen esetben szét is robbanhatna a szerkesztőség, ami senkinek sem érdeke.

Bodolai tudomása szerint Oltyán József az általa megvett cégek menedzselésébe, működésébe nem fog beleszólni, Ziegler Gábor személyét pedig elég erős biztosítéknak gondolja, hogy minden a normális módon folytatódjon a portálnál.

Egy hajszálon múlik az Index sorsa
A lap mögött álló alapítvány kuratóriumának egyetlen tagja az Index jogásza. De az új tulajdonosok ezen is változtathatnak.

Kiemelt kép:  Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik