Én nem tudok fekvőtámaszt csinálni.

Hú, tényleg, most eszembe se jutott, hogy az a belépő az interjúhoz.

Hogyhogy nem jutott eszébe?

Ha egy nőről alapból nem feltételezem, hogy képes megcsinálni pár fekvőtámaszt, az már maga a szexizmus? Amúgy van női verzió is, mutatom.

Legfeljebb cigánykerekezni tudok.

Na, azt meg én nem tudok.

A fekvőtámasz férfiaknál mindig kötelező?

Csak akkor, ha a megszólítás célja provokatív és geciskedő. Az ötlet akkor jött, amikor Orbán februári évértékelőjén megszólított az indexes Dezső András. Le is nyomtuk, én 55-öt, Dezső András 48-at csinált. Hozzáteszem, ő is tök jó fej volt, és az elkészült videó is nagyon ütős lett. Annyira bejött, hogy azóta névjegyesítettem: provokatív közegben fekvőtámasz a beugró. Igaz, poénból a Pesti Srácok-interjúnál is kötelező volt.

Nemcsak a fekvőtámasz a védjegye, hanem a sok durva és bántó beszólás, anyázás is. Mire jók ezek?

Mert ezekre mindenki ugrik, mint a gyöngytyúk a takonyra.

Feltűnési vágy?

Trollkodás.

De miért ennyire alpárian?

Arra gondol például, amikor azt mondtam, hogy jól szopnak a fideszes csajok, a jobbikosok meg nem?

Például.

Az telitalálat volt.

Telitalálat?

Nem fogok szerénykedni és nem mondom, hogy csak ezért, de tény: az Echo TV egyik legnézettebb adása lettünk.

Nem gáz ilyen megszólalásokkal növelni a nézettséget?

Egyáltalán nem. Ez egy poén, és a helyén kell, kellene kezelni. A műsorban pedig egyáltalán nem csak erről beszélgettünk, és a sok trollkodás, provokáció mögött rengeteg mélyebb tartalom is van. De ha már idézünk, tegyük pontosan: nem a jobbikos lányokról, hanem egy konkrét jobbikosról beszéltem. És az nem Dúró Dóra volt, aki ezt magára vette. Sőt, nem is politikusról volt szó, hanem egy mezei szavazóról.

Dúró Dóra egyáltalán nem vette magára a megjegyzését. Annyit írt, hogy: „Egész egyszerűen nem férfi, aki egy tévéadásban ilyeneket mond…” Amúgy előre kitalálta, aztán „spontán” bedobta?

Dehogynem vette magára, a jobbikosok nevében is megsértődött. Amúgy igen, benne volt a fejemben ez a geg, aztán jött egy alkalom, ahol el lehetett sütni.

Az aktuális kormányzati gendertéma miatt?

Ez azért túlmagyarázás. Más kérdés, mit gondolok a genderügyről, soha nem rejtettem véka alá a véleményemet. Először is nagyon tisztelem és szeretem a nőket, minden szempontból egyenrangúak a férfiakkal. De ne felejtsük el a különbségeket sem: nem véletlen, ahogy „porból és hamuból” megformáltak minket: ha lehetek ismét szókimondó, az egyik társaságnak faszt, a másiknak pinát adott az Úr. Igaz, van humorérzéke, mert a segglyukat is megteremtette…

Ezt is jófejségnek gondolja?

Ez egy újabb trollkodás, amire majd bizonyára megint rá fognak ugrani ugyanazok a gyöngytyúkok, hajrá… De komolyra fordítva: a biológiai determináltság nem véletlen.

Minek így nekimenni a melegeknek?

Senki sem megy neki a melegeknek. De ne féljünk a szavaktól. Szólásszabadság van, a gyűlöletbeszéd csak egy kreált kategória: olyan gumiszabály, amit saját belátása szerint bárki alkalmazhat arra, hogy mások véleményét elhallgattassa. A közösség elleni izgatás persze más, az jogi tényállás. De az, hogy emberek akár sarkos véleményt mondanak egymásra, abszolút nem jogi kategória.

Ön pont akkor kezdett el genderezni, amikor a kormány is elővette a kérdést.

Egy példát mondjon.

A Minden szó.hu-n írta: „A Figyelő magazin a minap egy listát közölt néhány kutatóról és kutatásaikról, amelyeknek már a címét sem mindig értjük, és nem azért, mert hülyék vagyunk, hanem mert nincs is semmi értelmük. … Személyes kedvencem A roma LGBTQ első szikrái címet viselő anyag, de A szexuális munka és a prostitúció a neoliberális világgazdaságban: a feminista kritika lehetőségei Kelet-Közép-Európában, vagy a Férfiak, akik férfiakkal szexelnek, szexmunkások Magyarországon se kutya.”

Mert ez mind nettó bullshiting.

Önnek. Másnak meg nem az.

Mindennek lehet fontosságot tulajdonítani. A goebbelsi módszerrel többféleképpen is lehet valóságot teremteni; ha valamiről elég sokat beszélünk, előbb-utóbb fontossá válik.. Pedig ezt a problémát inkább jó szándékkal kezelni kellene.

A szövege igazán nem ezt a jó szándékot tükrözi.

Mert egy mentális problémából politikai mozgalmat kreáltak, és ezzel szemben nem tudok jó szándékú lenni. Így magasabb szintre kerül, ezért már lehetetlen róla a maga valóságában, észérvekkel beszélni. Azonnal előkerülnek a korlátozások, hisz egy politikai mozgalomról nem lehet bármit mondani, mert akkor az már gyűlöletbeszéd. Vagyis inkább hallgat róla mindenki.

Kivéve ön és trolltársai.

Igen. Adásban is sokszor előkerül a buzikérdés, amihez mindig hozzátesszük, hogy nem szabad, hogy orientációjuk miatt bármilyen diszkrimináció, pláne bántalom érje őket. De ne csináljunk már mindenből, így a szexuális irányultságból is politikai mozgalmat! Semmi gond, ha életformaként űzik, éljék meg állapotként, de ne politikai identitásként.

Úgy élik meg, ahogy nekik tetszik. Egyébként akkor kezdtek el igazán buzizni, amikor a kormány és a sajtója nekiesett az Operaház-igazgató Ókovács Szilveszternek és a Billy Eliot előadásnak, miután felfedezték annak „melegolvasatát”.

A devianciákból, egyéni mentális állapotokból politikai ügyeket kreáló mozgalmakkal szemben mindig is kritikus voltam. De valóban, a Billy Elliot-téma akkor kezdett el foglalkoztatni, amikor először olvastam róla. Nem követem sem az Operaház, sem az Operettszínház műsorát, mert sem ez, sem az nem érdekel.

Ókovács Szilveszter felesége nyílt levélben ítélte el önt, azt is írta: „De az embert feleségként mégiscsak megérinti, ha férjét egy efféle „kritikus” köpi le, ráadásul nem a tevékenysége vájt fülű, éles szemű követőjeként, hisz opera- vagy balettelőadáson nem találkoztam Önnel az elmúlt években…”

És nem is fog. Ahogy G. B Shaw megfogalmazta: ha az embernek mondanivalója van, ír egy regényt vagy színdarabot. Ha kevesebb mondanivalója van, mégis közölne valamit, ír egy operát. És ha semmi mondanivalója sincs, de mindenképp beszélni akar, ír egy operettet. Szóval nem fogok az Operettszínházban megjelenni. Attól pedig, hogy valaki a kormányhoz hasonlókat mond, attól az még nem kormányüzenet. Igaz, egyikünk sem titkolja, hogy kormánypárti. Ókovács Szilveszter munkásságának jelentős részét pedig nagyon tisztelem, emellett azonban hadd legyek vele szemben bizonyos kérdésekben kritikus is, például abban, hogy übergáz, ahogy egy közéleti kérdésben a feleségével írat egy coelhói magaslatokat/mélységeket ostromló Facebook-posztot.

Műsorukban visszatérő téma, hogy a „libsi” újságírók kizárólag önmaguk tömjénezésével vannak elfoglalva. Kikről beszél?

Indexes, 444-es újságírókról.

Miért is?

Mert borzasztó leereszkedően fogalmaznak, és folyton azt éreztetik, hogy csak ők tudják az igazságot, miközben persze állati jó fejek. És persze ők a nagybetűs szakma. Ez az egész az ős-Indextől indult, az ottani gonzó stílusból alakult ki, ami egy idő után kritérium lett.

A vicceskedő, poénkodó újságírással semmi baj nincs, csak épp ez náluk önhittségbe ment át. Mindenki tök hülye, csak ők nem. Most viszont a jobboldal visszadobja a labdát, és azt mondjuk: ti vagytok a kretének.

Ha ez a bevett módszer, nem tudunk mást tenni. Pisztolypárbajban nem rántunk kardot. Fontos különbség, hogy míg a jobboldali gondolkozásúak a világról többé-kevésbé ugyanazt gondolják, és nem a puszta gyűlölet köt össze minket, addig az ellenzék annyira heterogén közeg, hogy egymást is utálják. Ez a médiaszemélyiségeknél is így van. De a balosoknál meglévő fröcsögő gyűlölet nálunk hiányzik. Kretén fasznak tartunk sok mindenkit, de zsigeri gyűlölet – hogy legszívesebben felakasztanám a másikat – nincs az irányukba.

Júniusban a Lokálban azt írta: „Most kialakult egy nagyon jó közeg a jobboldalon, amelyben friss, fiatalos lendület van. Átalakult teljesen az izzadságszagú, nyakkendős urakból, akik mindig vigyáztak, hogy meg ne sértsenek senkit, és a „mindig veszítünk a baloldallal szemben” hangulatból lett egy magas szinten művelt, olvasott, tanult emberekből álló szellemi közeg, amiben nagyon jól érzem magam.” Kik az izzadságszagú, nyakkendős urak?

Az egyébként nagyon tisztességes, de a mai világot nem értő, érteni nem is akaró, saját dogmáikhoz ragaszkodó „igazi konzervatívok”, mint például apám, akik olyan világot képzelnek el, ami nincs és soha nem is volt.

Édesapja Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere lazán csak „megkésett pubertáskori lázadásnak” minősítette a tevékenységét.

Ha én feleannyira sértőt mondok, azon kiakad, miközben ő meg ilyeneket nyilatkozik. Pont ez az atyáskodó, lekezelő attitűd az, amit sem a „libsiktől”, sem a „konziktól” nem kérünk, köszönjük szépen. Sajnos fel sem merül, apámnál sem, hogy előfordulhat: nem neki van igaza.

Azt írja: „Műveltségben, világlátottságban bármikor ki merek állni bármelyik nagyképű, idegenszó-fetisiszta hózentrógeres hólyaggal.” Miért kérkedik ezzel?

Mert akkortájt pont ezzel talált be egy-két Facebook-posztban néhány ilyen naftalinszagú hólyag. A hózentróger az önmaguk felsőbbrendűségét mutogató „hagyományos” konzervatívok jellemzője, ahogy a bőrcipő, vagy a ha-kell-ha-nem öltöny. A mai fiatal jobboldali értelmiség bőven tud annyit, mint ők, vagy akár mint a baloldaliak. Akik még mindig rendszeresen azt hangoztatják, hogy csak ők az okosok, mi meg a hülyék.

Kik hangoztatják?

Az ős-SZDSZ-es társaság adta elő mindig, hogy az igazság csak nála lehet. Az elitizmus, a gőg az SZDSZ sajátja.

Az a párt évek óta nem is létezik.

Mégis évtizedekre megmérgezték a közéletet. Bennünk pedig emiatt is van egyfajta bizonyítási vágy. Ugyanis marhára nem csak rájuk jellemző az európaiság, a műveltség, a nemzetköziség. Mi is olvasunk könyveket, én is tudok szofisztikáltan fogalmazni. Eddig a jobboldal szervilis és alkalmazkodó volt, így az ideológiai csatákat rendre el is veszítette, mert meg sem próbálta felvenni a versenyt. Ahogy a kultúra, zene vagy a média területén a jobboldal mindig is lemaradásban volt. A baloldal progresszívnek tartja magát, csak előre akar menni. Neki sosem jó az, ami van, elképzel egy ideális jövőt, és állandóan meg akarja mondani a társadalomnak, mit hogyan tegyen. Ennek moderáltabb verziója a liberális gondolkodás, extrém formája a kommunizmus. Ehhez társul egy elit, amelyik elvégzi a társadalmi mérnökösködést, és megmondja a tutit. A baloldali újságíró pedig beleáll ebbe a gondolkodásba, azt nyomja, hogy a hagyományos dolgokat, például a nemi szerepeket, meg kell haladni.

Aki nem így gondolja, az jobboldali?

Igen. Ez a valóság: gondolhatunk bármit a sajtóról, lehetünk idealisták, de a közélet annyira polarizálódott, hogy mindenkinek be kell állni az egyik oldalra.

Így mindenkiből ellenség vagy barát lesz, és lehet harcolni.

Én senkit sem tartok ellenségnek addig, amíg be nem támad engem, amíg nem akarja korlátozni azt, hogy mit mondhatok. A polarizálódásnak pedig egyszerű az oka: ha valaki független és nem szolgál ki valamilyen érdekcsoportot az üzeneteivel, nem tud megélni.

Ön is ezt teszi?

Mindenki ezt teszi. A politikától, gazdasági szereplőktől, cégektől teljesen független művész vagy újságíró viszont sajnos ma simán éhen hal.

Ha a politika nem mászna bele ennyire a sajtóba, másképp lenne.

Nem a politikai mászik bele a sajtóba, hanem a média kezdte el saját érdekei miatt kiszolgálni a politikát. Piac rég nincs, csak politika létezik, a független újságírás halott. Hiszen nincs benne pénz, senki nem fizeti meg. Még a hirdetők is politikai alapon döntenek. Igaz, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy független publicistaként írok. Fontos azonban különbséget tenni: értékrend, elkötelezettség szempontjából nem vagyok független, de nem is hazudok, nem is játszom el, hogy az lennék. Viszont a státuszom teljesen független: akkor írok, amikor, és azt, amit kedvem van, és úgy tűnik, egész jókat, mert megfizetik a cikkeimet.

Nem írt még kormánykritikus szöveget.

Egyrészt nem feladatom, írnak épp elegen ilyet a megfelelő helyeken. Kritikai észrevételeket szűkebb körben fogalmazok meg. Az írásaimat viszont kormánypárti felületek közlik, ahová nyilván nem lehet kormánykritikus szöveget írni. Ahogy ellenzékire sem kormánypártit.

Amikor Milo Yiannopoulos jobbos megmondóember Budapesten járt, ön moderálta az eseményt, ahol szintén jól keresett, egy óráért 317 ezer forintot. Gulyás Balázs – utalva, hogy ön abban a tévéműsorban „Fideszessel szexelek” feliratú pólóban jelent meg – kiírta a trikójára az ön gázsiját. Amit ön így kommentált a tévében: „A kurva anyját annak a kis köcsögnek.”

Haha, ez is egy jó kis nézettségnövelő volt. Amúgy nem ő volt az első, aki nyilvánosságra hozta, mennyit kerestem. A korábbi esetnél még kicsit felhúztam magam, sőt, fel is hívtam az ügyvédemet. Közérdekű adatként ugyanis kikérhető az információ, de nyilvánosságra hozni, hogy magánszemélyként mekkora a jövedelmem, az sérti a személyes adatokhoz való jogot. Aztán lenyugodtam és azt mondtam magamnak: hát hülye vagyok én, ki nem szarja le? Sőt!

Három kiló egy óráért? A legnagyobb király vagyok, hadd bosszankodjanak, csámcsogjanak rajta.

Szóval az összeg rendben van?

Megírni egy angol nyelvű beszédet, előadni, felkészülni, levezényelni a show-t, angolul lemoderálni a kérdezz-felelek részt a közönséggel – ez nem egyórás munka. Bőven ér 300 ezer forintot. Egy tévés tehetségkutató műsorvezetője vajon mennyit is kap egy alkalomért?

Miért kell hozzá ez a brutál durva stílus?

Ne túlozzunk azért; persze, eleresztek egy-két mondatot a megfelelő helyeken, pillanatokban, de összességében egyáltalán nem alpáriaskodom. Ez szerintem az írásaimból elég jól kiderül. A szókimondást viszont nagyon adom. Ez mindenhol megy ma a nyilvánosságban, a baloldal döngetheti a tabukat, de ha a másik fél is mond valamit, ami az ő kánonjuknak nem felel meg, rögtön elkezdenek hüppögni, megsértődni, morállófaszt lóbálni…

Ami persze újabb durva válaszokat szült. Balogh Gábor az Alfahíren azt írta: „A rezsimhű szervilizmust cinikus arcoskodással és középsulis gólyatábori humorral fiataloschá optikai tuningoló fideszes Tesztoszteron Boys fiúcsapatából ezúttal is Jeszenszky Zsolt emelkedett ki egy igazi, harlemi drogelszámolási vita hangulatát megidéző rap betéttel.”

Szegény Nyilasrozmár nagyon frusztrált, és ez szinte minden írásából átjön. Mondom, ez a pökhendi stílus a húsz évvel ezelőtti Index bölcsőjéből jön. Mi pedig úgy döntöttünk: felmegyünk a pályára. Nem lehet mindig elegánsan válaszolgatni. Annak idején Antall József jelentette ki, hogy ő visszafogottan, mértéktartóan, kesztyűs kézzel bánik az ellenfeleivel. Meg is lett az eredménye. Ha nem ugyanazokkal az eszközökkel harcolunk, nincs is értelme.

Így eredményes?

A harmadik kétharmad tükrében azt gondolom, hogy igen. Ha megnézzük, mennyien olvassák és nézik a jobboldali sajtót, akkor igen. 2002-ben Orbán is ezt a hibát követte el: elhajolt a pofonok elől. Pedig nem kell. Ha valaki támad, és a másik csak védekezik, akkor lúzer lesz.

Azok a jobboldali újságírók is lúzerek, akik mögül a Fidesz kihúzta a médiumokat? A Heti Választ, a Magyar Nemzetet, a Lánchíd Rádiót?

A Simicska-árvák nem lúzerek, hanem önbecsapók. Ki- és befelé is hazudnak, hogy ők bezzeg megvalósították az újságírás kvintesszenciáját, miközben csak egy sértett milliárdos bosszúhadjáratának eszközei voltak.

Elkezdtek újságot írni.

Ugyan már!

És a Népszabadság bezárása?

A tulajdonos úgy döntött, nem éri meg.

Ugyan már!

Részemről volt ebben némi irónia.

A Magyar Idők példányszáma jóval alacsonyabb, mint a Népszabadságé volt, mégis vígan megél, hiszen tele hirdetéssel, főleg államival.

Politikai hátszél nélkül ma nincs sajtó. Se Magyarországon, se máshol. Nem lehet létezni politikai érdekek kiszolgálása nélkül.

Minap jelent meg egy összesítés arról, mi mindenben hazudott és kellett helyreigazítania a fideszes sajtónak. A teljesség igénye nélkül: Vona Gábor nem tett hitet Allah vagy a kötelező betelepítési kvóták mellett, a Jobbik nem kötött szövetséget Simicskával, Gulyás Márton nem Soros György fő embere, Soros György fia nem volt ott a Pride-on.

A jobboldal a mai napig nem elég profi ebben.

A hazudozásban?

A féligazságokkal operáló hangulatkeltésben. 2002-ben Ron Werber megmondta az MSZP-nek: nem számít semmi, majd kifizetik a büntetést, csak nyomni kell a hamis szövegeket a sajtóban.

Ezt mondta volna? És ezt a szemléletet vette át a jobboldal?

Igen, de nem elég jól. A baloldali médiumok sokkal ügyesebbek ebben: náluk jóval nagyobb hagyományai vannak a fake news gyártásnak. Nem mondanak ki nyíltan egy állítást, hanem sugalmaznak, csúsztatnak, érzékenyítenek, így manipulálnak.

A jobboldali sajtó pedig egyenes: kampánytémává emel teljesen hazug történeteket.

Mondom, dolgoznunk kell még rajta, de nem is tehetünk mást, muszáj az ellenféllel szemben a saját fegyvereit bevetni.

Juhász Péter egykori Együtt-elnökről egyebek mellett azt írta a kormánysajtó, hogy benyugtatózta és napokra bezárta gyermekei édesanyját. A bíróság ítélete szerint ebből semmi nem igaz.

Juhász Péter az ártatlan, az áldozat… Ezt még szokom, ízlelgetem kicsit. De mondok mást: 1990-ben egy taxisofőr már biztos forrásból tudta, hogy a családunknak és nekem is több kastélyunk van a Balaton-felvidéken, miközben még a kulcsát sem láttam, nemhogy az épületet. Nem ma kezdődött, hogy közszereplők családi életéről a legaljasabb módon hazudnak.

Ez pletyka és nem a sajtóban megjelent hazugság. A DJ Szövetség elnökeként mit szól ahhoz, hogy Szakács Árpád, a Magyar Idők publicistája a rádiók játszási listája alapján az előadókat jobb- és baloldaliakra osztotta, majd levonta a következtetést, hogy a zenében is még mindig „balliberális túlsúly van”.

Árpinak általánosságban sok igazsága van, de nem ismeri jól a zenei világot.

A rádiók azokat a dalokat játsszák, amelyek objektív zenei tesztek alapján jó eredményt értek el és a közönség szereti őket.

Igen, ezért mondom, hogy ezt a kérdést rosszul látja Árpi. Az viszont igaz, hogy az előadók többsége balra húz, és ennek időnként bizonyságát is adják egy-egy fellépésen, mint például az általam egyébként nagyon kedvelt Vad Fruttik vagy épp Kiss Tibi.

És? Ennek semmi köze ahhoz, mennyit játsszák a dalaikat a rádiók.

Így van. De a törekvést el tudom fogadni: vessünk véget annak, hogy egyeseket azért nem játszanak, mert rájuk sütik, hogy fasiszták. Mint például az Ismerős Arcokra. Ez egy baromság.

A kormányszövegeket visszamondó újságírók és publicisták után a zenében és a kultúra többi területén is megjelennek majd, akik megírják, kit kell szeretni és utálni?

Épp a baloldali megmondóemberek döntötték mindig is el, hogy ki a jó író, festő, zenész, stb., és kik a bénák, szarok, fasiszták és így tovább. A kultúrában a balos hegemónia még mindig töretlen. Ami baj, mert egy színházi darabon, zenén vagy más műfajon keresztül is lehet hatni az emberekre, így politikai üzeneteket eljuttatni hozzájuk. Régi módszer, de működik. Alföldi Róbert darabjaiban még véletlenül sincsenek lámpa formájú lámpák, kizárólag nemi szerv alakúak.

A film és a zene világa is erősen baloldali, persze nem csak Magyarországon. Ha valaki jobboldali, annak ezekben a közegekben meg kell húznia magát, mert különben ellehetetlenítik. Míg a balosok folyamatosan kiabálhatnak, például a sajtóban arról, hogy nincs sajtószabadság…

Én annak lennék híve, hogy a művészetben tényleg ne számítson, ki milyen politikai nézeteket vall – viszont a művészek az útjukba kerülő mikrofonállványokat ne folyton politizálásra használják.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu