Belföld

Hazánk egyik legbefolyásosabb női vezetője a Republic Grouphoz igazolt

A Google Magyarország korábbi vezérigazgatója, Heal Edina az integrált ügynökségi csoportnál folytatja munkásságát operatív igazgatóként. Az alapítók célja, hogy közreműködésével fejlesszék a vállalatcsoportot, amelynek forgalma 2017-ben meghaladta a 1,5 milliárd forintot.

Heal Edina szeptember 1-jén csatlakozott a vállalathoz, ahol a többi között a digitális divízió, illetve a management folyamatos fejlesztéséért felel majd. Heal Edinát a Forbes magazin 2015-ben a 10 legbefolyásosabb magyar nő közé választotta üzleti élet kategóriában. Célja, hogy a Republic Group a digitális megoldásokban a piac egyik vezető ügynökségévé váljon, emellett a nemzetközi nagyvállalatoknál szerzett tapasztalatait implementálja a 100 fős vállalat szervezeti struktúrájába. Az ügynökség immáron nyolcfős felsővezetői testületének vele együtt négy női tagja van.

Reklámügynökségeken indult a karrierem és imádom a reklámokat. Azok közé tartozom, akik a TV-műsorban csak a reklámokat szeretik. A Googlenél rengeteg lehetőségem volt, hogy megértsem, mitől hatékony egy online hirdetés, mit jelent a digitális forradalom és hogyan változik a fogyasztói magatartás. A kizárólag online fókuszú ügynökségek esetében tipikus hiba, hogy alábecsülik a kreatív ötlet erejét és csak az elhelyezésre, a technológiára koncentrálnak, miközben elfelejtik, hogy az ember intellektuális lény. Igenis hatalmas különbség van egy jól megalkotott reklám és egy összedobott hirdetés hatékonysága között. Imádom a kreatív alkotó emberek társaságát és otthon érzem magam ebben a világban. Izgalmas feladat lesz a Republic vezetőségének a gondolkodását formálni, hogy ők is még gyorsabban tudjanak száguldani egyre felgyorsuló digitális világunkban, és egy olyan csapat összerakásában részt venni, akik remélhetőleg az ország legjobb digitális marketing megoldásait fogják nyújtani

– nyilatkozta Heal Edina.

Edina személyében egy innovatív, mindig megújulni kész és kiemelkedő felsővezetői tapasztalattal rendelkező szakemberre leltünk. Biztos vagyok benne, hogy a Republic különutas, úttörő szemléletmódjával és Edina multinacionális vállalatoknál elsőszámú vezetőként szerzett ismereteivel támogatni fogja az erőteljes növekedési céljainkat.

– tette hozzá Barna Tamás ügyvezető.

Heal Edina az Ogilvy and Mather reklámügynökségnél kezdte karrierjét, majd az akkor induló DDB Needhamnél helyezkedett el. Ügyfelei között szerepelt a McDonalds, a Johnson and Johnson és a SEIKO, továbbá itt tanulta meg a rendezvényszervezést is. Később a McCann-Ericksonhoz csatlakozott ügyfélkapcsolati igazgatóként, majd business vezetőnek nevezték ki. Érkezésekor mindössze 25 ember dolgozott az ügynökségnél, míg távozásakor már közel 100 fős csapattól köszönt el, amikor Franciaországba utazott, hogy az INSEAD-on MBA képesítést szerezzen.  Kiemelt ügyfelei közé tartozott a L’Oréal, a BAT, Unilever és a Gillette, emellett részt vett az ország első mobil szolgáltatójának, a Pannon GSM-nek készülő díjnyertes kampányban is.

Az MBA-je elvégzése után a londoni Island Records kiadó kollégája lett, majd hazatérve ugyanezen a területen, az EMI-nál kapta meg élete első ügyvezető igazgatói pozícióját. Dolgozott az Irigy Hónaljmiriggyel, DJ Sterbinszkyvel, Zoránnal és a Fekete Vonattal is. Az EMI a legnagyobb és a leggyorsabban növekedő lemezkiadó lett irányítása alatt, amelyet elsősorban az segített elő, hogy átszerződtette Ákost, és „sikeressé varázsolt” több olyan nemzetközi sztárt, akiket mások itthon eladhatatlannak tartottak. Visszatérve Londonba, az EMI központjában eltöltött évek után, vállalkozó lett, majd a Sláger Rádió amerikai tulajdonosai visszahívták Budapestre, hogy vegye át a rádió vezetését. Öt évet töltött az ország leghallgatottabb rádiójának élén, ez idő alatt sokat tanult a válságmenedzsmentről is. 2010 és 2018 között a Google magyarországi vezetője volt, ahol magával ragadta a technológia világa, rengeteget tanult a cég nem hagyományos gyakorlataiból, valamint a nagyvállalati szakterületek minden oldaláról: a HR-től az üzleti tervezésen át az oktatásig és a partneri kapcsolatok újszerű megközelítéséig.

Eddig két alapítványt hozott létre. Az Egyenlítő Alapítványt, amely 5 éve létezik, és több mint 200 vezető nőt fog össze, akik önkéntesen dolgoznak azon, hogy a nők és férfiak egyenlő munkahelyi esélyeit segítsék elő. Illetve a korábban alapított – azóta már nem működő – Sláger Angyalt, ahol az egyik fő tevékenység a hátrányos helyzetű gyermekek nyaraltatása volt. Magánéletét tekintve két gyermekének boldog édesanyja, szabadidejében a képzőművészet iránti imádatának hódol, jelenleg a New York-i maratonra készül, mivel a futás életének fontos része.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik