Belföld

Ácsi verekedés – az első pofon gazdátlan

A volt polgármester és támadója is tagadja, hogy ő kezdte a verekedést.

Ács volt polgármestere a minap tette közzé, hogy a nyílt utcán megverték. Lakatos Béla akkor azt mondta, ismeri támadóit, egyikük lapáttal arcon ütötte, a másik a tarkójára vágott, végül kórházba került.

A Blikk szerint a konfliktus előtt a volt polgármester az önkormányzat előtti járdát narancssárga festékkel locsolta fel. (A lap fotóin ez látszik is.) Ezt egy névtelenséget kérő helyi férfi lefotózta. Ekkor Lakatos megjelent autójával és úgy tűnt, nem áll meg. A férfi párjával a fák közé ugrott. Lakatos ócsárolni kezdte, de odébbálltak. Lakatos is elhajtott a helyszínről, később keveredett a verekedésbe.

A lap megszólaltatta azt a férfit is, aki később megütötte Lakatos Bélát. Szerinte nem ő kezdte a verekedést. Azt mondta, a teraszon ültek, amikor a volt polgármester elhajtott a házuk előtt, és a kocsiból szidalmazta őket. Visszaszóltak, mire megfordult, és megállt a ház előtt. A férfi kiment hozzá, videózni akarta a telefonjával, amit kiütött a kezéből. Lakatos ütött először, ő csak védte magát, az pedig nem igaz, hogy lapáttal támadott rá.

Lakatos kitart a lapát mellett. Szerinte ketten támadtak, egyikük egy kis szeneslapáttal ütötte meg. A volt polgármester tagadta, hogy ő kezdte volna a verekedést, bárkit el akart volna ütni. Először csak azt akarta tudni, miért fotózzák, utána pedig azért fordult vissza, hogy kiderítse, köszönésére miért szidalmakkal reagáltak.

A festéket egy molinóhoz szerettem volna felhasználni, eszem ágában nem volt kiborítani

– magyarázta Lakatos, aki politikai karaktergyilkosságot sejt az eset mögött és azt mondta, megviselték a történtek, nyugalmat szeretne. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik