Belföld

Megpofozta a feleségét, mert megbámulták – az asszony annyira bepipult, hogy párjába vágta a kést

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 47 éves nővel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A nő tavaly nyáron az  élettársával és leány gyermekével együtt Köröm településen lakó testvérénél vendégeskedett, ahol italoztak. A családlátogatást követően hazamentek és a ház előtti betonon ülve tovább folytatták az ivást. Időközben egy, az utcán elsétáló férfi kihívóan nézte a nőt, ami miatt az élettársa féltékeny lett, szóvá tette nemtetszését, és a keletkezett vita során pofon ütötte a nőt.

Az ittas nő annyira felháborodott ezen, hogy berohant a házba, felkapott egy kést a konyhaasztalról, és a helyiségbe utána belépő élettársába vágta azt. A szúrás miatt a férfi mellkasa vérezni kezdett, a nő rögtön rongyokkal próbálta a vérzést csillapítani, majd kiabált, hogy hívjanak mentőt.

A szúrás megnyitotta a mellüreget, melynek eredményeként légmell alakult ki a sértettnél, ez közvetve életveszélyes állapotot idézett elő.

Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik