Belföld

Vendéglátósok háborújába csapott át a gyász Badacsonyban

„Ünnepélyes projektátadót” tartottak péntek délután Badacsonytomajon, abban a parkolóban, ahol múlt szombatra virradóra két – azóta letartóztatott – férfi egy szóváltás után halálra vert egy balatonfüredi borászt.

A település 612 millió forint európai uniós támogatást kap, ez volt a rendezvény apropója, ebből a forrásból újul meg a parkoló is. Bíztunk abban, hogy a helyszínen beszélni tudunk Krisztin N. László polgármesterrel, de Kun István helyi képviselő már a rendezvény elején bejelentette, hogy a polgármester betegség miatt nem tudott eljönni. Így Kun Istvánt kértük, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre, de nem akart nyilatkozni, a testületi ülésen elhangzottakat ajánlotta figyelmünkbe.

Idézzük hát fel röviden, mi történt ezen az ülésen: a badacsonytomaji képviselő-testület részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, és leszögezte, a testület az ügyben „direkt felelősséget nem érez”. Azt viszont érezték, hogy valamit tenni és mondani kell, ezért két nappal a tragédia után arra jutottak, hogy felülvizsgálják a csendrendeletet, kamerarendszert építenek ki, illetve javasolták az alkoholfogyasztás megtiltását a közterületeken.

Ezekről a várható intézkedésekről megkérdeztünk helyi vendéglátósokat. A válaszokból az derült ki, hogy a modern és a hagyományos gasztronómia, vendéglátás képviselői már régóta küzdenek egymással a településen, és ez a feszültség most, a fiatal füredi borász megölését követően nyilvánosságra került.

Érdekek és érvek

Laposa Bence borász, a badacsonyi képviselő-testület tagja az eset után Facebook oldalán azt írta, egy hasonló tragédiára egész nyáron számítani lehetett. Az Indexnek még annyit hozzátett, hogy a településnek ezen a részén „a szórakozóhelyi kínálat egy része sajnos sokszor olyan közönséget vonz, akik között és akik miatt az utóbbi időben egyre több balhé, verekedés van”. Kardos Gábor, a szintén Laposa-féle Balatoni Kör szóvivője szerint Badacsony alsó része évek óta csúszott egyre lejjebb, de idén durvult el igazán a helyzet, vált igénytelenné a városrész, ahol egyre gyakoribbak a verekedések.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A szóban forgó büfésor a régimódi, fapados balatoni vendéglátást képviseli, fröccsel, lángossal, hekkel. Badacsonytomaj másik arca elegánsabb, modernebb, azokon a helyeken nemcsak a gasztronómiai kínálat, a közönség is más, módosabb. A két oldal képviselői kerültek most még élesebben egymással szembe, de többek szerint más érdekek is közrejátszanak abban, hogy milyen utóélete lett a parkolóbeli szörnyű lincselésnek.

A szezon a szeptember eleji szüreti fesztiválig tart. Ezt mi is megtapasztaltuk, a büfék nagy része péntek este zárva volt, másik részénél már nyolckor elkezdték leszedni a terítőket az asztalokról. Inkább az idősebb korosztály tagjai ültek a fapadokon, csendesen fröccsöztek, és több asztalnál is a múlt pénteken történetekről beszéltek. Balhénak nyoma sem volt.

Az általunk megkérdezett vendéglátósok név nélkül, de indulatosan nyilatkoztak arról, ami az elmúlt napokban megjelent róluk és a büfésorról a sajtóban. Az egyik büfé tulajdonosa szerint Laposa Bence „uralni akarja Badacsonyt, polgármester akar lenni, ez a motivációja”. Azt mondta:

Divatborászok a tragédiából akarnak maguknak tőkét kovácsolni. Ahol a részvétet megelőzi a szereplési vágy, ott óriási baj van. Ostobaság, hogy eldurvult itt a hangulat. Nincs olyan, hogy alja közönség. Az a közönség, amelyik Laposánál van, pontosan olyan mocskos módon tud lerészegedni, mint bármelyik másik. Sokszor utána ők is ezen a soron folytatják a mulatozást.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Az önkormányzat e heti határozatát nem érti, szerinte nincs átgondolva, és semmi sem változik majd tőle. A megfelelő rendőri jelenléten kívül inkább azt tartja fontosnak, hogy amikor egy rendezvény alkalmával több száz ember rászabadul a borkínálatra, akkor az esemény után is maradjanak a helyszínen a biztonságiak. Múlt péntek éjjel nem így történt.

A biztonságiak éjfélkor elmentek és egy beitalozott társaság birtokba vette a területet

– idézi fel a büfétulajdonos, aki szerint a most eltervezett kamerarendszert már évekkel ezelőtt meg kellett volna csinálni, az valóban hasznos lenne. És volt is szó róla.

Egyhangúlag utasították el a térfigyelő kamerarendszert

Egy étteremtulajdonos lapunknak azt mondta, hogy a kamerarendszer fontosságára többször felhívta a képviselő-testület figyelmét. Mint megtudtuk, egy

2018. márciusi testületi ülésén meg is szavazhatták volna a képviselők a térfigyelő kamerák felszerelését. A testület végül 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy döntött, hogy a kamerákat nem telepítik. A szavazáson részt vett Laposa Bence is, akit a hét elején szintén megkerestünk kérdéseinkkel, de nem akart nyilatkozni.

A kamerarendszer kiépítésének elmaradásáról levélben kérdeztük meg Krisztin N. László polgármestert, de egyelőre nem kaptunk választ. A jegyzőkönyvből az nem derül ki, hogy a kamerákat pontosan hova szerelték volna fel, de ha a környék valóban balhés már egy ideje, akkor furcsa, hogy nem áldozták pénzt erre.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Sikerült beszélnünk a Móló terasz tulajdonosával is, ahonnan a két biztonsági őr – akiket azóta kitüntetésre terjesztett elő az önkormányzat – kiszaladt a gyilkosság helyszínére, és megakadályozta, hogy az elkövetők elmeneküljenek. Egyikük az áldozat újraélesztését is megpróbálta. A terasz tulajdonosa is úgy érzi, nem egyszerűen a gyászról szól, ami múlt péntek óta történt.

Megpróbálnak lejáratni minket. Náluk az a minőségi vendég, aki tele pénztárcával érkezik, a többi az alja nép, mi pedig szemetet árulunk.

A teraszon neki van biztonsági kamerája, ő építette ki. A környék bekamerázását jó ötletnek tartja, de előtte azt javasolja a képviselő-testületnek, hogy világítsák ki Badacsonytomajt, és legyenek nyilvános WC-k, mert jobb híján a büfésor mögé járnak az emberek vizelni. Neki a büfésoron is van egy borozója, ahogy a testvérének is. A további, tervezett intézkedéseket, mint a csendrendelet és az alkoholtilalom, értelmetlennek tartja, és úgy véli, ha azokat bevezetik, Badacsonynak annyi. Azt mondja, nem igaz, hogy erre a részre máskor is balhés emberek járnának, három év alatt nála nem volt rendőri intézkedés, az idén pedig mindössze két esetben kellett intézkedniük a kidobóinak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik