Felmentését kérte a köztársasági elnöktől Szepesházi Péter bíró, aki tavaly októberben robbanásközeli állapotokról beszélt az igazságszolgáltatásban. Szepesházi volt az egyik leghangosabb kritikusa a Handó Tünde-féle Országos Bírói Hivatalnak, idén áprilisban a BBC-nek beszélt egy „általános, félelemmel teli légkörről”, ami a bíróságokon uralkodik.
Szepesházi most a 444-nek arról beszélt, hogy több, egymással összefüggő körülmény vezetett a lemondásához.
A bíró azt mondta, megviselték az új Polgári Perrendtartás ügyfélellenes alkalmazási kényszerei, amelyek megkötik a bírák kezét is. Szepesházi szerint „a centralizációs önkénnyel és a 2011 előtt is létező bírói belterjességgel egyszerre kritikus gondolkodás” ugyan terjed a bírói karon belül, de ennek megvannak a határai.
sőt, szerinte ezt a lemondása után sokkal szabadabban és közvetlenebbül teheti meg, mert nem kötik már a bírák szólásszabadságát korlátozó szigorú szabályok.
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd