Belföld

Kiderültek a szombathelyi lövöldözés részletei

A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte annak a 23 éves férfinek a letartóztatását, aki ellen emberölés kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított két évvel ezelőtt ismerkedett meg a vállalkozóval, akinek az erdőkben gyűjtött agancsokat adott el. Vasárnap magát más személynek kiadva találkozóra hívta a sértettet, azzal, hogy agancsot akar eladni neki. A másnapi találkozó előtt magához vett egy korábban vásárolt engedély nélkül tartott kispuskát, és a megbeszélt helyen – egy erdei úton – elrejtőzött egy bokor mögött.

Amikor a vállalkozó megérkezett, a gyanúsított csőre töltötte a fegyvert és háromszor rálőtt az autóból kiszállt sértettre, valamint  négy lövést adott le az autóra, amelyben a férfi felesége tartózkodott. A vállalkozót a vállán, a nyakán és az állkapcsán találták el a lövések, közvetett életveszélyt okozva. A sértett és a felesége végül el tudtak menekülni a helyszínről.

A gyanúsított a történtek után elrejtette a puskáját, majd mintha semmi sem történt volna, elindult gombát szedni. A rendőrök késő este, munkába menet a fogták el.  A bíróság határozata végleges, mert azt az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik