Belföld

Így fogadta a börtönben P. László, hogy életfogytiglant kapott

Az ítélethirdetés után igencsak felforrósodott a hangulat szerdán a Fővárosi Törvényszéken, miután életfogytiglani fegyházbüntetést kapott P. László a Teréz körúti robbantás elkövetéséért. Kalina József döntése értelmében a fiatal férfi leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

A tárgyalóteremben. P. László édesapja „gratulált”  a bírónak, majd arról beszélt, hogy a per koncepciós volt, és sok sebből véreznek a szakértői vélemények is. Kifogásolta azt is, hogy hónapokig hiába kérte, végezzenek a fián toxikológiai vizsgálatot.

P. László nem vett részt az ítélethirdetésen. Az előzetesben lévő férfit édesapja tájékoztatta.

Elmondtam neki, hogy milyen döntés született. Először nem reagált semmit, apatikus volt. Igazából fel sem fogta, hogy milyen döntés született, nem is érdekelte. Úgy volt vele, hogy „nem én voltam, kapjátok be”

– mondta megkeresésünkre P. László apja.

P. László apja
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Megtudtuk, hogy az életfogytiglant kapó férfinak több fegyelmije is volt már a börtönben. Ehhez képest teljesen nyugodtan fogadta, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint évtizedekig rács mögött marad. Nem balhézott az apjával való telefonbeszélgetés után, és korábbi éhségsztrájkja ellenére az ételt is elfogadta, amit az ítélethozatal után kapott.

Elmondtam neki, hogy mi a további menet. Abban bízik, hogy felmentik és kiengedik. Elmondta, hogy azért vonta vissza a korábbi vallomását, mert nem ő a tettes. De a helyzet az, hogy velem sem túl közlékeny. Most is csak annyit mondott, hogy apa, nincs miről beszélni, engedjenek ki

– idézte fel a férfi. Azt is hozzátette, eddig is fennállt a veszélye, hogy a fia kárt tesz magában, hiszen a gyógyszerek mellékhatásai kiszámíthatatlanná teszik.

A vádirat szerint P. László 2016. szeptember 24-én késő este a VI. kerületi Teréz körúton egy táskát tett a földre, a táskában robbanószerkezet és a robbanás hatását fokozó nagy mennyiségű szög volt. Amikor az arra haladó rendőrök a táska közvetlen közelébe értek, távirányítással felrobbantotta a pokolgépet, hogy megölje a két járőrt és elvegye fegyvereiket. A két járőr maradandó sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Törvényszék első fokon előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete, robbantószerrel való visszaélés, valamint terrorcselekmény kísérlete miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte P. Lászlót, aki legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az ügyész a büntetés szigorításáért, a védelem felmentésért, illetve a büntetés lényeges enyhítéséért fellebbezett. A bíró döntése értelmében a vádlott továbbra is előzetes letartóztatásban marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik