Belföld

Felszámolási eljárást kezdett a tiszafüredi önkormányzat ellen a volt jegyző

Jogerős ítélet van arról, hogy jogellenesen mentették fel, de a város nem fizet neki kártérítést.

Felszámolási eljárást kezdeményezett a tiszafüredi polgármesteri hivatal ellen a város volt jegyzője, miután a bíróság jogerősen döntött arról, hogy felmentése nem felelt meg a jogszabályoknak – számolt be az ATV.

Spisák György szerint nem szakmai okok, hanem személyes antipátia vezetett a felmentéséhez. Az ítélet arról is rendelkezett, hogy az önkormányzat közel hétmillió forint kártérítést és perköltséget köteles kifizetni a volt jegyzőnek, de ezt határidőn túl sem tették meg. Az önkormányzat Spisák megkereséseire nem reagált.

A tiszafüredi polgármester azt mondta, a pénzt törvényszéki letétbe helyezték. Újvári Imre szerint ezzel eleget tettek törvényi kötelezettségüknek, ugyanis a Kúriához fordulnak, és kérik a fizetés felfüggesztését is.

Jogászok azonban az ATV híradójának úgy nyilatkoztak, hogy a jogerős ítéletben foglaltakat mindenkinek végre kell hajtania. Annak, hogy a Kúriához fordulnak, nincs halasztó hatálya, és a kifizetést nem köthetik semmilyen feltételhez. (Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik