Belföld

Életfogytiglant kapott a Teréz körúti robbantó

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék szerdán a Teréz körúti robbantás vádlottját. P. László legkorábban 25 év múlva bocsátható szabadon.

A vádirat szerint a P. László 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a VI. kerületi Teréz körúton egy táskát tett a földre, a táskában robbanószerkezet és a robbanás hatását fokozó nagy mennyiségű szög volt. Amikor az arra haladó rendőrök a táska közvetlen közelébe értek, a vádlott távirányítással felrobbantotta a pokolgépet, hogy megölje a két járőrt és elvegye fegyvereiket.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A detonáció során a két járőr súlyos, életveszélyes, míg egy járókelő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Központi Nyomozó Főügyészség emelt vádat az ügyben, a vádirat két pontból állt. Az elsőben az ügyészség a vádlottat előre kitervelt, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolta. A vádlott a Teréz körúti robbantás után e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amiben egymillió eurót akart készpénzben. Azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben követelését nem teljesítik, úgy nem ez volt az utolsó támadása. Ezért az ügyészség terrorcselekmény előkészületével is vádolta.

P. László nem ment el az ítélethirdetésre

Több mint hét hónapnyi tárgyalássorozat, bizonyítási eljárás és a perbeszédek után szerdán a végjátékhoz érkezett a Teréz körúti robbantással vádolt P. László pere. A 2016 szeptemberében elkövetett merényletben két járőr is életveszélyes, maradandó sérüléseket szenvedett. A merénylettel vádolt P. László két héttel ezelőtt az utolsó szó jogán azt mondta, hogy a jövőben nem szeretne részt venni a tárgyalásokon, és ehhez tartotta is magát. Nem jött el a mai, sorsáról döntő ítélethirdetésre sem, így a védője, Jován László képviselte.

Jován László Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Az ügyész szerint a helyszínen talált hat DNS-minta és a vádlott homokkomáromi otthonában talált tárgyak egyértelműen azt bizonyítják, hogy P. László követte el a merényletet, és a számítógépén talált bizonyítékok is ezt támasztják alá. Az ügyész életfogytig tartó fegyházbüntetést kért P. Lászlóra a bíróságtól azzal a megkötéssel, hogy leghamarabb 40 év múlva bocsáthassák szabadon.

P. László ügyvédje, Jován László a két héttel ezelőtti védőbeszédében viszont arról beszélt, hogy nem állnak rendelkezésre olyan kétséget kizáró tények, amelyek bizonyítanák ügyfele bűnösségét, ezért az nem ítélhető el. Emellett kétségbe vonta az ügyészség minősítését is. Szerinte ugyanis ez a cselekmény semmiképp nem több ember ellen elkövetett előre kitervelt emberölési kísérlet. Szerinte ez a cselekmény csak életveszélyt okozó testi sértésként értékelhető.

P. László apja
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Az előzmények és a szakértői eljárások alapján borítékolható volt, hogy a merénylettel vádolt P. László hosszú évekre rács mögé kerül. Reálisan maximum az ügyvéd által említett enyhébb minősítésben és az életfogytiglani fegyháznál valamivel talán enyhébb ítéletben bízhattak a robbantással vádolt férfi szerettei.

Nem számítok semmire, ha elítélik az igazságtalan lesz. Múlt héten voltam nála beszélőn, teljesen be volt gyógyszerezve akkor is. Utoljára tavaly februárban, a beismerő vallomás előtt tudtam beszélni vele úgy hogy tiszta volt a tudata. Akkor azt mondta, hogy semmit nem tud arról, amit a Homokkomáromi házban találtak, mert nem ő volt, és ki fog tartani.

– mondta lapunknak P. László húga az ítélethirdetés előtt, aki szerint tőrbe akarták őt is csalni és nem sokon múlt, hogy a testvéréhez hasonlóan ő sincs most a rácsok mögött.

Ez az egész már csak azért is furcsa, mert egy évvel a robbantás előtt megismertem egy fiút, aki elkérte a Facebook-elérhetőségemet. Egy éven keresztül kérdezgette, hogy mikor megyek Pestre. Azt mondta, hogy a szülinapi házibulija lesz a szeptember 24-én pont a robbantás napján, és menjek el. Nem mentem el. Másnap írtam neki, hogy na milyen volt a buli? Akkor mondta, hogy egy bomba robbant az épületük előtt, és az ő ablakuk is kitört. Azt mondta, hogy voltak fenn náluk a kommandósok és igazoltatták őket. Az eset óta nem beszéltünk, utána pedig külföldre költözött és eltűnt az adatlapja is. Ezt elmondtam a rendőröknek és a bírónak is, de tudtommal nem foglalkoztak vele

– tette hozzá P.. László testvére.P. Lászlót emberölés kísérletében, robbanószerrel való visszaélésben és terrorcselekmény kísérletében is bűnösnek találta Kalina József bíró, ezért őt életfogytig tartó fegyházra ítélte azzal, hogy legkorábban 25 év múlva szabadulhat.

A több mint kétórás bírói indoklás után  komoly botrány tört ki a tárgyalóteremben. P. László édesapja, és a család egyik barátja is hangosan Kalina József bíróra támadt, mondván ez egy politika által irányított koncepciós per és nagyon sok sebből véreznek a szakértői vélemények is. Leginkább a DNS- vizsgálatokkal kapcsolatos hiányosságokat és azt rótták a szemükre, hogy hónapokig nem engedték meg, hogy P. Lászlón toxikológiai vizsgálatot végezzenek.

A család barátja
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ez szerintük alátámasztotta volna ugyanis azt, amit már korábban is hangoztattak, hogy azért nem beszámítható a fiatal férfi, mert szétgyógyszerezik. A család barátja úgy fogalmazott: P. László drog hatása alatt állt a tárgyalásokon.

P. László húga is bekiabált: azt állította, hogy szándékosan hamisították meg azt, amit a vallomásában mondott. A botrány után a bíróság épülete előtt beszéltünk vele. Azt mondta,  végsőkig harcolni fognak az igazukért, és ha kell, akkor külföldről fognak segítséget kérni ehhez.

Teljesen kiforgatták a tanúvallomásomat. A bíró azt állította, hogy felismertem a bátyámat a felvételeken, holott nem ismertem fel. Szemétség az egész

A mostani döntés nem jogerős. Az ügyész a büntetés szigorításáért, a védelem pedig felmentésért, illetve a büntetés lényeges enyhítésért fellebbezett. A bíró döntése értelmében a vádlott továbbra is előzetes letartóztatásban marad. Jován László enyhébb kényszerintézkedésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik