Belföld

Gyárfás-ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Jozef Rohácot

Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a már jogerős szabadságvesztését töltő Jozef Rohácot – erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-nek.

Csütörtökön a PestiSrácok.hu írt arról, hogy már Jozef Rohác is gyanúsítottja annak a zsarolási ügynek, amelynek célpontja az úszószövetség korábbi elnöke, Gyárfás Tamás.

Információik szerint Jozef Rohác terhére azt rója a hatóság, hogy az ő utasítására dobták be Gyárfás postaládájába azt a hangfelvételt, amelynek köszönhetően végül az egykori úszószövetségi elnököt is meggyanúsították a Fenyő-ügyben.

A négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő János médiavállalkozó sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében Jozef Rohácot életfogytiglanra ítélték azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva vizsgálható a szabadlábra bocsátásának lehetősége.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik