Belföld

Szijjártó: Magyarországnak nem lehet gyarmattartó stílusban megmondani, hogy hajlandóak-e neki ingyenpénzt adni

Kikérjük magunknak, hogy gyarmattartó stílusban magyarázzák el, kinek jár az uniós támogatás és kinek nem – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter francia kormányzati megnyilatkozásokra célozva az M1 csütörtök esti műsorában.

Magyarország soha nem volt és ma sem Franciaország gyarmata, az uniós támogatások pedig szerződések alapján járnak. Ezeknek a megállapodásoknak a másik oldala, hogy Magyarország megnyitotta piacait és ebből nyugati cégek profitáltak – magyarázta a miniszter.

Francia külügyminiszter: Nem akarunk tovább fizetni Magyarországnak és Lengyelországnak
A franciáknál betelt a pohár: azt szeretnék, ha 2020-tól nem kapna túl sok pénzt az a tagállam, amely nem igazodik az EU alapelveihez.

Magyarország egyébként nettó haszonélvezője az EU-nak, szinte a teljes gazdasági növekedésünket EU-s források adják. Uniós pénz nélkül az elmúlt években alig épült bármi az országban, és a nyitott piacok Magyarország számára is hasznosak, hiszen így épülhet például BMW-gyár Debrecenben.

Az e féle megnyilatkozásokat soha nem fogjuk szó nélkül hagyni, tette azért hozzá Szijjártó. 

Arra a kérdésre, hogy vajon támogatja-e az Európai Parlament a Sargentini-jelentést, Szijjártó Péter azt mondta: nem kíván jóslásokba bocsátkozni. Kiderül, hogy az EP-képviselők az európai emberek érdekeit védik vagy felülnek a Magyarország elleni hecckampánynak – tette hozzá, bár az nem derül ki belőle, hogy a magyar demokrácia állapotával kapcsolatos jelentés hogyan viszonyul az európai emberek érdekeihez.

A probléma lényege a migráció – részletezte. Brüsszelben sokan meg akarják változtatni Európa összetételét, és ezek a migrációpárt erők nem tudják elfogadni, hogy vannak kormányok, amelyeknek fontosabb saját polgáraik biztonsága – mutatott rá a magyar külügyminiszter, miközben ez nem így van, hiszen a jelentés nem a migrációról szól.

Hozzátette: ott kell segíteni, ahol baj van, nem pedig idehozni a bajt, mert ez nagyon képmutató és felelőtlen politika. Ezzel szemben a magyar kormány a Hungary Helps Program keretében templomokat, iskolákat, kórházakat épít, újít fel a migráció kibocsátó területein elsősorban a keresztényeket támogatva, ami hasonló ahhoz, amit Soros György is javasolt a cikkeiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik