Belföld

Feljelentette az ellene valló tanút Czeglédy Csaba

Rágalmazás és hamis vád gyanúja miatt feljelentette az ellene tanúskodó tanút Czeglédy Csaba – tudta meg a 24.hu. A letartóztatásban lévő politikus szerint ugyanis nem igazak azok az ellene felhozott vádak, hogy kijátszotta volna a büntetésvégrehajtási szabályokat, és számos olyan kedvezményt kapott a fegyőröktől, amiben a többi rab nem részesült.

A Czeglédy ellen valló tanú 2017 tavaszától júliusig raboskodott a Szegedi Fegyház egyik objektumában. A múlt heti vallomásában azt állította, hogy többször is szem és fültanúja volt annak, hogy Czeglédy a konkrét bűncselekményekről, vallomásokról egyeztet egy börtönben lévő jogásszal, vagy ügyvéddel. De a vallomásában többek közt arra is kitért, hogy Czeglédy 40 ezer forintért vett telefont az egyik fogvatartottól, és a kívánságának megfelelő elhelyezést és ételt kapott.

Czeglédy szerint viszont ebből egy szó sem igaz, ezért feljelentette a tanút rágalmazás és hamis vád miatt. Egyik ügyvédje pedig lapunknak ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ha igazak lennének a vádak, akkor már feljelentették volna a börtönőröket.

Mint arról korábban beszámoltunk a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn három hónappal meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Csaba letartóztatását. Czeglédyék új körülményre hivatkozva fellebbeztek a döntés ellen, és az óvadék összegének a megállapítására tettek indítványt.

Úgy tudjuk, hogy a letartóztatott volt MSZP-s politikus jelenleg magánzárkában van, és kamerával figyelik minden mozdulatát.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik