Belföld

Elutasították az 50 milliós óvadékot, meghosszabbították Czeglédy Csaba letartóztatását

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Csaba letartóztatását – tudta meg a 24.hu. A gyanúsított letartóztatását három hónappal hosszabbították meg.

A Szegedi Törvényszék másodfokú döntésében pedig helyt adott az ügyészi indítványnak és elutasította a gyanúsított kérését, hogy 50 millió forint óvadék letétele esetén letartóztatását megszüntetve bűnügyi felügyeletét rendeljék el.

Mint arról nemrég beszámoltunk, a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított és védője által előterjesztett, óvadék letétbe helyezési kérelem tárgyában hozott döntést, mely szerint 50 millió forint letétele esetére a gyanúsított előzetes letartóztatását megszünteti, és 4 hónapi időtartamra bűnügyi felügyeletét rendeli el a gyanúsított lakóhelye szerinti ingatlanra.

Czeglédy Csabáék nem tartották reálisnak az összeget, ezért fellebbeztek az óvadékra vonatkozó végzéssel szemben.

A Csongrád Megyei Főügyészség ugyancsak fellebbezést jelentett be a végzéssel szemben, annak megváltoztatása, és az óvadék letétbe helyezésére irányuló kérelem elutasítása érdekében. A főügyészség álláspontja szerint a gyanú tárgyát képező bűncselekmény jellege, bűnszervezetben történő elkövetése, a gyanúsítottak egymáshoz való viszonya, valamint dr. Czeglédy Csaba büntetőeljárás során tanúsított magatartására figyelemmel enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedéssel sem a bűnismétlés veszélye, sem pedig az eljárás meghiúsításának a veszélye nem küszöbölhető ki.

A Csongrád Megyei Főügyészség figyelemmel arra, hogy dr. Czeglédy Csaba letartóztatása szeptember ötödikén letelik, indítványt tett a bíróság felé a letartóztatás további három hónappal történő meghosszabbítására. A bíróság hétfőn döntött arról, hogy szabadlábra helyezi-e Czeglédyt vagy meghosszabbítja a letartóztatását.

A hosszúra nyúló tárgyalásnak néhány perccel ezelőtt lett vége. A bíróság december ötödikéig meghosszabbította a politikus letartóztatását.

Czeglédy Csaba és védője finoman szólva sem értett egyet a bíróság ítéletével.

A bíróság korábbi döntése alapján a szabadlábon tartózkodása alatt tanúsított magatartása alapján a szökés, elrejtőzés konkrét veszélye március óta nem áll fent Czeglédy Csabával szemben, ezért az ügyészség kénytelen a bizonyítás befolyásolásába kapaszkodni. Az ügyészség érvelését annak ellenére fogadta el ma a Szegedi Járásbíróság, hogy a nyomozó hatóság a bizonyítási eljárást augusztus 1-én befejezte, Czeglédy Csaba múlt hét pénteken megismerte az összes nyomozati iratot, védőjének pedig ma adták át teljes körűen. A védelem álláspontja szerint teljesen jogellenes a nyomozó hatóság által már augusztus 1-én befejezett bizonyítási eljárás megnehezítésére hivatkozni, ugyanis a hatóságok rendelkezésére áll az összes bizonyítási eszköz, amit a 2015 óta zajló nyomozásban felkutatni és összegyűjteni akartak

 

– közölte lapunkkal Litresits András, a politikus jogi képviselője.

Czeglédy Csaba védőjével együtt fellebbezést jelentett be, illetve a nyomozás keretében a bizonyítás eljárás augusztus 1-jei befejezésére, mint új körülményre hivatkozva óvadék összegének megállapítására tett ismételten indítványt.

Kiemelt kép: Rosta Tibor / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik