Belföld

A Népszigetig üldözték a sörbicikliket, de onnan is kitiltanák

Lakossági panaszok érkeztek az önkormányzathoz a részegen hangoskodók miatt.

A XIII. kerületi önkormányzat csütörtöki testületi ülésének napirendjén szerepel a közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet módosítása, aminek oka „eddig nem szabályozott, közösségi érdekeket sértő magatartás megjelenése” – írja az mfor.hu.

A kerületi jegyző előterjesztéséből kiderül, miről van szó:

A sörbiciklik belső kerületekből történő kitiltása után a szervezők új helyszíneket kerestek, ahol tevékenységüket folytatni tudják. A Népszigetet látogató és annak környezetében élő lakosság jelezte, hogy pihenésüket, kikapcsolódásukat teszi lehetetlenné az új szórakozási forma, a sörbiciklik (“beerbike”) megjelenése a területen.

Az önkormányzathoz amiatt érkeztek panaszok, hogy a sörbiciklit hajtók „szeszesitalt fogyasztva hangoskodnak, és magatartásukkal felháborodást keltenek a lakosságban. A sörbiciklik használata veszélyt jelent a közterületek használóira, gyalogosokra és a közlekedés többi résztvevőjére. A tevékenység átlépi a közösség által eltűrni köteles határt” – áll a dokumentumban.

Ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot, természetes személyeket 150 ezer forintig, jogi és nem természetes személyeket kétmillió forintig terjedő bírsággal sújthatnak, ha sörbiciklit bocsátanak „alkoholfogyasztás céljából más rendelkezésére”, illetve annak hajtásában vagy vezetésében „tevékenyen részt vesznek, vagy azt segítik”.

Korábban Terézvárosból, Zuglóból, Lipótvárosból és Óbudáról száműzték a beerbike-ot. (Illusztráció: MTVA bizományosi / Lehotka László)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik