Belföld

14 év fegyházat kapott a félegyházi nőt megerőszakoló, megfojtó gyilkos

Jogerősen tizennégy év fegyházat kapott a Szegedi Ítélőtáblán az a budapesti férfit, aki 1999-ben megerőszakolt és meggyilkolt egy nőt Kecskeméten. A táblabíróság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 42 esztendős férfit.

A hajléktalan vádlott 1999 tavaszától főként Kecskemét és Kiskunfélegyháza térségében tartózkodott. Megélhetéséhez kisebb súlyú bűncselekményeket követett el, ezek miatt több büntetőeljárás is indult ellene.

Májusban Kecskeméten ismerkedett meg áldozatával, egy 31 éves kiskunfélegyházi nővel, aki a megyeszékhelyen dolgozott. A férfi a nőt a város vasútállomásáról szeptember 15-én este elcsalta az állomástól mintegy két kilométernyire lévő füves-bokros területre, ahol megerőszakolta, majd megfojtotta. A holttestet másnap hajnalban egy arra sétáló járókelő fedezte fel.

A gyilkos továbbra is Kecskemét térségében maradt. 1999 októberében egy másik büntetőügyben kibocsátott elfogatóparancs alapján elfogták ugyan, de nem hozták összefüggésbe a gyilkossággal. A nyomozást 2001 májusában megszüntették, majd 2003 februárjában újabb nyomozást rendeltek el, de a tettes személye akkor sem derült ki.

Tizenhét évvel a gyilkosság után azonban ismét elrendelték a nyomozás folytatását, mert a gyilkosság után nyilvántartásba vett DNS-profil megegyezett azzal a vádlottéval, akitől egy rablás miatt indult eljárásban vettek mintát.

A kegyetlen gyilkos sokáig tagadta bűnösségét, csak az elsőfokú tárgyaláson ismerte be, hogy ő követte el a bűncselekményt. A táblabíróság csütörtöki döntésével helyben hagyta a Kecskeméti Törvényszék által kiszabott első fokú büntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik