Belföld

Kovács Ákos szerint kockázatos felvállalni a konzervatív értékrendet

A konzervatív értékrend felvállalása még ma is kockázattal jár, hiába telt el lassan harminc év a rendszerváltozás óta,

mondta a Demokratának adott interjújában Kovács Ákos, amelyben többek között a terveiről és Európa kilátásairól kérdezték. Az énekes-dalszerző szerint

A megszégyenítés, a személyes hiteltelenítés fegyverét most is használják, csak ez sokkal kevesebb embert érdekel.

Konkrét példákat nem mondott, viszont az előbbiekkel némileg ellentmondásban kijelentette, hogy

az úgynevezett balliberális elit véleménye egyre kevésbé számít.

A jelek szerint azonban hiába tűnik el a „balliberális elit”, a hatalma még 8 év Fidesz-kormányzás után is kitart. Legalábbis így gondolja Kovács Ákos, aki úgy véli, hogy

a magyartanárképzés szemlélete például egészen biztosan nem konzervatív, pedig a liberális narratív a mellett ennek is bőven lenne létjogosultsága.

Sőt, odáig ment, hogy

Pár éve láttam, hogy az egyik legnagyobb könyvforgalmazó internetes oldalán kizárólag emblematikusan baloldali-liberális személyiségek reklámozzák az olvasást, mint ha a konzervatívok nem is olvasnának, nem is léteznének.

A megoldást ő sem tudja, mert mint mondta:

nem hiszek az állami kezdeményezések tartós piaci sikerében, nem is tetszik az ilyesmi, hatalmi szóval biztosan nem lehet újrateremteni az úgynevezett polgári kultúrát, de abban sem hiszek, hogy csupa szívjóságból odaengednek mást is a közönséghez azok, akik olyan szépen monopolizálták a piacot.

A napokban egyébként éppen erről tartottak fórumot, amelyen részt vett L. Simon László, volt kultuszállamtitkár is.

A „liberálisnak is hívott sajtó” is megkapta a magáét, ugyanis Ákos szerint:

a politika szolgálatában teljesen ártalmatlan helyzetekből is képes konfliktust szítani: például amikor egy alkalommal pályázni merészeltem abban a rendszerben kapnak pénzt, mindjárt címlapon hozták, hogy az állam tart el.

Kiemelt kép: MTI/Nyikos Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik