Belföld

Kórházba vitték a csengeri örökösnőt

Elhalasztották Sz. Gáborné szerda reggeli gyanúsítotti kihallgatását – tudta meg a 24.hu. A titokzatos csengeri asszony kihallgatását azért nem tudták megtartani, mert rosszul lett a fogdán az éjjel, így kórházba kellett szállítani.

Hazahozták Svájcból a csengeri örökösnőt
Sz. Gábornét a magyar rendőrök őrizetbe vették. 

A csengeri asszony már évek óta azt állítja magáról, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt. Az asszony befektetési tanácsokat kért Kósa Lajostól, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt. Kósa elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte Sz.-nét, aki április elején elhagyta az országot, még az előtt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda beidézte volna kihallgatásra.

A nyomozást különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság rendelte el még 2017. november 2-án. A nyomozást 2018. február 22-től már a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja. A csengeri örökösnőt tegnap kora este szállították haza, este nyolckor pedig megtörtént az őrizetbe vétele is.

Az asszonyt szerda reggel fél kilenckor hallgatták volna ki Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Aradi utcai épületében, de a kihallgatása elmaradt.

Kórházba vitték az éjjel, mert rosszul érezte magát. Úgy tudom, hogy gyomorpanaszok miatt vitték be

– mondta lapunknak Helmeczy László, a nő ügyvédje, hozzátéve, a törvény szerint 24 órán belül ki kell hallgatni az ügyfelét, és 72 órán belül el kell rendelni az előzetes letartóztatását, ha le akarják tartóztatni. Az ügyvéd szerint az orvos fogja eldönteni, hogy mikor lehet kihallgatni az ügyfelét.

Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

Ez többek közt azért is érdekes, mert a július elsejétől hatályos büntetőeljárási törvény szerint a gyanúsított kihallgatásáig az ügy felderítési szakban van, és a rendőrség ennek során végzett munkája felett az ügyészség csupán felügyeletet gyakorol. Azaz csak akkor avatkozik be, ha valamilyen törvénysértést tapasztal, vagy ha olyan döntést kell meghozni, ami a törvény szerint az ügyész hatáskörébe tartozik. A gyanúsítotti kihallgatás után viszont ez változni fog.

Ha a rendőrség gyanúsítottként hallgatja ki a kérdéses személyt, kezdetét veszi a nyomozás vizsgálati szakasza, melyet már az ügyészség fog irányítani

– mondta lapunknak Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője.

Ez azt jelenti, hogy az ügyészség konkrét utasításokat ad majd a nyomozás irányára vonatkozóan, megjelölheti például, hogy milyen bizonyítékokat kell beszerezni, illetve egyéb kérdésekben is utasíthatja a rendőrséget.

Frissítés: Az ügyvéd szerint a csengeri asszony betegsége nem annyira súlyos, hogy ne lehetne kihallgatni. Elmondása szerint nagyon korrekten zajlik minden, és ügyfele kihallgatására várhatóan a Péterfy Sándor utcai kórházban még ma sor kerül.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik