Belföld

Áldatlan állapotok uralkodnak egy egri iskolában

Az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola diákjait vizes falak, omladozó vakolat, földre terített felmosórongyok és vödrök fogadták az idei tanévnyitó után, írja a Népszava. Az intézményben uralkodó állapotokról egy szülő fotókat is készített:

Elmondása szerint az egyik tanító azt tanácsolta, inkább ne kapcsolják fel a villanyokat egész nap, nehogy valami gond legyen az átvizesedett falak miatt. Mint mondta, a falon kívüli, elvileg vízmentes kábeldoboz vezeti a vizet. A szülők féltik a gyerekeiket ilyen állapotok között.

Egy másik szülő ráadásul azt állítja, a gyerekek már az előző félévben is úgy tanultak, hogy eső esetén nem lehetett felkapcsolni a villanyt a teremben.

Teljesen eláztak a falak, beázott nem csak az aula, de a szekrények a folyosón, benne a gyerekek ruhái, cipői. Az aulában állt a víz, mikor már nem tudták vödrökkel felfogni, elkerítették szalaggal azt a részt: így maradt egy fél aula kb. 800 gyerekre. Persze nem merek szólni, mint más szülő sem, de jelzem, a tanárok is csak csendben zúgolódnak és persze nagyokat nyelve elnézést kérnek.

– írta.

Az intézmény igazgatója azt mondta, hogy az iskola állapota nem közügy, és fotókat sem készíthetett volna senki az engedélye nélkül. A Egri Tankerületi Központ vezetője pedig közölte, nincsenek életveszélyes körülmények az iskolában.

A belső falakon a nagy esőzéssel járó időjárás következtében keletkezett a beázás.

Kiemelt kép: Facebook/Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik