Belföld

Halálos ütközés történt Zalában és Kecskeméten is

Két személygépkocsi frontálisan ütközött Zalalövő és Zalacséb között, két ember – egy  57 és egy 42 éves nő – meghalt, hárman súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Egyelőre tisztázatlan körülmények között, de feltehetően egy előzés miatt ütközött össze a két személyautó a 7411-es jelű úton. A szabályosan haladó autó sofőrje és a szembe jövő sávba áttérő kocsi egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mindketten az újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen meghaltak.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján arról adott hírt, hogy a két áldozatot a tűzoltók emelték ki a roncsok közül. A helyszínre két mentőhelikoptert is irányítottak.

Halálos baleset történt Kecskeméten is, a Boróka utcában két személygépkocsi ütközött szombat délután, a balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette – közölte a katasztrófavédelem.

Az egyik járműbe a baleset következtében egy ember beszorult, őt a kecskeméti hivatásos tűzoltók szabadították ki.

Kiemelt képünkön a Zalalövőnél történt baleset. Fotó: MTI / Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik