Belföld

Volt államtitkárra bízták az Andrássy út 70. vételárát

Répássy Róbert (Répássy Róbert)
Répássy Róbert (Répássy Róbert)

Az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkárának ügyvédi közreműködésével vásárolta meg a Miniszterelnökség az Andrássy út 70. szám alatti háztömböt.

Az Átlátszó csütörtöki cikke szerint Répássy Róberttel július elején kötöttek szerződést, amelyben az áll, hogy az adásvételben való segédkezésért bruttó 3 millió forintot, a vételár egy részének letétkezeléséért pedig nettó félmilliót kapott a Miniszterelnökségtől.

A 24.hu a napokban írta meg, hogy a kormány a Miniszterelnökség új közbeszerzési főosztályának irodái számára vette meg az épületet, amely eddig a svéd hátterű Stena Property Kft. tulajdonában volt.

Gulyásék úgy számoltak, megéri kirúgni az Orbán családnak dolgozó ügyvédi irodát
Kiderült, kiknek vett igen drágán ingatlant a Miniszterelnökség az Andrássy úton.

Az épülettömb, amelynek földszintjén korábban az Lukács Cukrászda üzemelt, január óta rajta volt azon a több ezer ingatlant tartalmazó listán, amelynek tételeire az Orbán-kormány örökségvédelmi elővásárlási jogot adott az államnak. Ezért, miután az OTP Inga Kettő nevű kft.-je bejelentkezett vevőként, felajánlották az államnak is megvételre.

Az Andrássy út 70. pontos vételára egyébként nem ismert, csak a kormányhatározatban elkülönített 4 milliárd forintos összeg nyilvános. Egy július 24-én kelt szerződésben a Miniszterelnökség letéteményesi megbízást adott a Répássy Ügyvédi Irodának. A szerződés értelmében Répássyék bankszámlájára utalta az állam a vételár egy részét, 8,1 millió eurót (kb. 2,6 milliárd forint), és ők utalták tovább az eladónak, amint az töröltette az ingatlan tulajdoni lapjáról a 7,8 millió eurós jelzálogot.

Az eladó State Property Kft. tavalyi beszámolójában azonban ennél jóval olcsóbban, nagyjából 1,7 milliárd forintos értéken szerepel az irodaház.

Tóth Bertalan MSZP-s képviselő egy hete közölte, hogy feljelentést tesz különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt, mert szerinte irreálisan magas az állam által kifizetett vételár. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint viszont az 1,2 millió forint körüli négyzetméterár egyáltalán nem nevezhető kiugróan magasnak.

Répássy 1998-tól volt a Fidesz országgyűlési képviselője, a 2010-2014-es ciklusban közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár volt, 2014-től pedig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. 2015-ben váratlanul leváltották, és 2018-ban már nem is jutott be a parlamentbe, miután a párt listáján a biztos kieső 144. helyet kapta.

Az Átlátszó szerint a megbízás díjazása nem nevezhető magasnak, de a lap szerint egy ilyen munkát a Miniszterelnökség jogászai is el tudtak volna végezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik