Belföld

Annyian támogatják a Fideszt, ahány embernek nincs pártja

A ZRI Závecz Research Intézet augusztus közepén végzett közvélemény-kutatása alapján a Fidesz és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt erősödött, a Jobbik, az MSZP és az LMP stagnál, a DK pedig gyengült, írja az Index.

  • A Fideszt a választások óta folyamatosan 33 százalék támogatta, ez most 35 százalékra nőtt.
  • A Jobbik visszaesése megállt, a párt jelenleg 10 százalékon áll.
  • Az MSZP maradt 6 százalékon.
  • A DK legutóbb 5 százalékot ért el, most pedig négyet.
  • AZ LMP és a kétfarkúak tábora megegyezik, mindkét párt 3 százalékon áll.
  • A Momentum 2 százalékon áll.
  • A Párbeszédet 1 százalék támogatja.
  • 35 százalékon áll a pártnélküliek aránya.

A Fidesz beágyazottsága egyenletes, egyik társadalmi rétegben sincs 30 százalék alatti támogatottsága, viszont sehol nem emelkedik 40 felé. A Jobbik sok támogatót veszített a fiatalok és a diplomások körében.

Az MSZP egyre több támogatót vonz az életkor emelésével, a DK-é is ehhez hasonló, csak alacsonyabb szinten.

Az LMP támogatottsága annyiban változott, hogy eltűntek az iskolázottsági és életkori különbségek, az egyes csoportokban közel azonos arányban támogatják a pártot.

Az adatfelvétel ideje: 2018. augusztus 10-18. A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik