Belföld

Meghosszabbították az inárcsi családsegítőt megölő férfi letartóztatását

Meghosszabbították annak a 61 éves férfinak a letartóztatását, aki július 11-én  bement az inárcsi családsegítő központba, és halálra késelte az ügyintézőként ott dolgozó háromgyermekes nőt, nagymamát – tudta meg a 24.hu. Ezt megerősítette Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője is.

A Pesti Központi Főügyészség indítványára a nyomozási bíró november 13-ig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását

– mondta megkeresésünkre Gyugyi Csilla.

Mint arról korábban beszámoltunk a gyilkossággal gyanúsított Cs. Attila a feleségével inárcsi házukban közösen nevelték három gyermeküket, akik közül kettő kiskorú, és az egyik fogyatékos. A gyanúsított és felesége többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmozott fel, emiatt végrehajtási eljárás indult ellenük, melynek során a házukat elárverezték.

A gyanúsítottnak és családjának 2018 júliusában ki kellett volna ürítenie az ingatlant. Mivel a gyanúsított nem tudott a gyermekek elhelyezéséről gondoskodni, segítséget kért a Dabasi Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségén.

A segítőkész családsegítő megpróbált szállást találni a gyanúsítottnak és családjának, azonban nem járt sikerrel. A biztonsági őrként dolgozó férfi bement a családsegítői irodába, és megkérdezte az ügyintéző hölgyet, hogy sikerült-e szállást találnia a számukra. A családsegítő nemleges választ adott neki, egyúttal közölte, hogy értesítenie kell a gyámhatóságot, és ha a gyanúsítottat és a családját kilakoltatják, intézkednie kell, hogy a gyámhatóság helyezze el a gyerekeket.

A férfi ettől dühös lett, elővette a magával vitt kb. 10 cm pengehosszúságú kést, és egy alkalommal nyakon szúrta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt. Ezt követően a gyanúsított átment a közelben levő polgármesteri hivatalba, egy ügyintézővel közölte, hogy megölte a sértettet, majd a helyszínen megvárta a rendőrök kiérkezését.

A gyanúsított közvetlen a cselekmény után kijelentette, hogy több személy, így a végrehajtó és a gyámügyesek megölésére is gondolt. Erre tekintettel tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, ezért elrendelték az egy hónapos letartóztatását. az ügyben eljáró nyomozási bíró ezt hosszabbította meg három hónappal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik