Belföld

50 kocsit rongált meg a drogos férfi egyetlen éjszaka alatt

A vádirat szerint a férfi tavaly január 28-án éjjel ittas állapotban, a VI. kerületi Dessewffy utcában, Jókai utcában, Lovag utcában és Nagymező utcában összesen 50 gépkocsit rongált meg úgy, hogy azokat egy ismeretlen tárggyal megkarcolta, egy esetben pedig letörte a gépjármű visszapillantó tükrét.

A férfi által okozott kár gépkocsinként jellemzően 50.000 – 100.000 forint közötti összegre tehető, de volt olyan eset is, ahol a 200.000 forintot is meghaladta.

Egy járókelő észlelte az ámokfutást, és értesítette a rendőröket. A kiérkező járőrök a férfit igazoltatták, majd előállították, amelynek során megállapították, hogy a vádlott a cselekményt megelőzően marihuánát fogyasztott.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádlottal szemben 50 rendbeli rongálás vétsége, valamint kábítószer birtoklás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

A férfi ezen felül még több mint 20 gépkocsi megrongálásával volt gyanúsítva. Ezekben azonban megszüntették a nyomozást, mert nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy mikor keletkeztek a sérülések a kocsikon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik