Belföld

Volt barátnőjére és gyermekére gyújtotta a lakást

Ha beismeri tettét, nyolc év fegyházzal megúszhatja.

A 33 éves férfi még 2016. március 6-án hajnalban felgyújtotta volt barátnője zuglói lakásának ajtaját. Ezzel a lakásban alvó sértett és annak korábbi kapcsolatából származó kiskorú gyermeke és egy férfi életét közvetlen életveszélynek tette ki.

A vádlott és a sértett kapcsolata korábban megromlott. A nő  gyermekével egy zuglói lakásba költözött. A vádlott segített a költözésben, így tudta az új lakcímet. Rendszeresen látogatni kezdte a nőt, hogy kapcsolatukat állítsák helyre.

A nő a közeledést próbálta elhárítani, a társasházban lakó volt élettársa és egy férfi ismerőse segítségét kérte, hogy szükség esetén legyenek vele.

A gyújtogatás éjszakáján az egyik férfi riadt fel arra, hogy a vádlott a lakás faajtaját motorbenzinnel és lakkbenzinnel lelocsolta, meggyújtotta. Mielőtt a lángok a lakásban elterjedtek volna a tüzet az időközben értesített volt élettárssal közösen eloltották.

A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve, tizennegyedik életévét be nem töltött, továbbá védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat.

A főügyészség alternatív büntetési indítványként javasolta, ha a  tárgyalás előkészítéskor az életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett vádlott a bűncselekményt beismeri, lemond a tárgyalás jogáról, akkor 8 év fegyház kiszabását kéri.

Címkék: bűnügyzugló

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73874397, Interj˙ Kerekes Vica szinÈsznıvel a DÈrynÈ BisztrÛban, 2019. m·rcius 11.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.