Belföld

Hihetetlen pénzt kért vissza az uzsorás

A hitelező napi 2 000 forint kamatot kért, de bűncselekménye elévült.

Egy zalaegerszegi nő július 20-án uzsora miatt tett feljelentést. Kiderült, még 2009. február 24-én készfizető kezessel egymillió forintot vett fel egy zalaegerszegi lakostól. A 2009. május 15-ei határidőre a feljelentő nem tudta a kölcsönt visszafizetni, ezért május 22-én egy ügyvéd előtt módosították a kölcsönszerződést.

A kölcsönt – amely a késedelem miatt 1 075 000 forintra nőtt – legkésőbb 2009. június 15. napjáig kellett visszafizetnie. A módosításkor a felek rögzítették, hogy késedelem esetén az adósnak naponta kétezer forint késedelmi kamatot kell megfizetnie.

A feljelentő és a készfizető kezes határidőre nem tudtak fizetni. A hitelező kérésére a Zalaegerszegi Városi Bíróság október 3-án fizetési meghagyást bocsátott ki azzal, hogy az adós 15 napon belül fizesse meg az 1 075 000 forintot és a napi 2 000 forint kamatot.

A nő az adósságát továbbra sem fizette, végrehajtási eljárás indult, a tartozás pedig a kamat miatt a feljelentésig 7 515 675 forintra nőtt. A feljelentő szerint a szerződés módosításakor kikötött napi 2 ezer forint jogsértő volt, a hitelező megvalósította az uzsora bűncselekményt.

Az ügyészség emlékeztet arra, hogy a 2009. május 22-én hatályos Büntető Törvénykönyv alapján a büntethetőség elévül a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével. A sérelmezett cselekmény büntethetősége 2012. évben elévült, ezért a feljelentést a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségnek el kellett utasítania.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik