Hat éven át pereskedett a kormány a Politikatörténeti Intézettel, hogy elmenjenek végre abból az irodából, amelyet a korábbi Néprajzi Múzeum épületében bérelnek. A Fővárosi Ítélőtábla végül idén nyáron döntött és kimondta, hogy az Intézet jogszerűen van az irodában. A kormány nem nyugodott ebbe bele, a Kúriához fordult.
A Magyar Idők nevű kormánylapban ezek után nem sokkal Pilhál Györgytől olyan cikk született, amelyben csöveseknek és a gerontológiai baloldal utolsó bástyájának nevezi az intézetet, amelynek el kell takarodnia a Kossuth térről.
A Politikatörténeti Intézet most válaszolt a megjelent cikkekre. Azt írják:
1. A Politikatörténeti Intézet kutatói a fiatal történész- és társadalomtudós generációk legjobbjai közé tartoznak. Az intézetnek egyetlen 45 évnél idősebb kutatói állományú munkatársa van. Ő is témája megbecsült kutatója, amit az is jelez, hogy az Országgyűlés Hivatala kiadásában megjelenő parlamenttörténeti sorozatban való közreműködésre is felkérték.
2. A fiatal kutatók teljesítményét jól jelzi az általuk elnyert egyéni és csoportos pályázatok sora. Büszkén mondhatom, hogy az egy főre jutó nyertes pályázatokat tekintve a Politikatörténeti Intézet a legsikeresebbek közé tartozik az országban, sőt talán a legsikeresebb intézmény. Az elmúlt évtizedben három munkatársunk nyert Bolyai Ösztöndíjat, három alkalommal nyertünk posztdoktori OTKA, illetve NKFI pályázatot, és két alkalommal csoportos kutatási pályázatot. Ezen túl 2014 és 2017 között az Európai Unió Európa a polgárokért program intézményi támogatása keretében egy első világháborús mindennapokat bemutató programot bonyolítottunk le, 2017-ben pedig a legrangosabb európai tudományos kutatási pályázaton, ha tetszik, a tudományos kutatás Európa-bajnokságán voltunk eredményesek. Ez a bölcsészettudományok területén eddig csak a CEU-n dolgozó kollégáknak sikerült. Ráadásul ez az idei évben elkezdett kutatásunk kifejezetten időszerű, az első világháború hatására szétesett Osztrák-Magyar Monarchia helyi közösségeinek a sorsát vizsgálja összehasonlító szemszögből.
3. Munkatársaink rendszeresen jelentetnek meg tudományos közleményeket, monográfiákat és ismeretterjesztő műveket, publikációik nyomon követhetőek a Magyar Tudományos Művek Tárában is. Ezek pozitív szakmai és laikus visszhangjáról könnyen hozzáférhető ismertetések, bírálatok tucatjai tanúskodnak. Aki pedig ezeken túl is hozzá szeretne szólni munkánkhoz, nyugodtan megteheti – de érdemes előbb talán tanulmányoznia azokat. Mindenesetre mind a szakmai visszhang és a kibontakozó viták, mind az elnyert pályázatok igazolják, hogy munkánk fontos, sőt kiemelkedő és nemzetközi színvonalú.
4. Kutatásaink átfogják az egész 20. századi történelmet. Az elmúlt években zajlott projektek témája volt a magyar kisebbségek története, nyitottság és zártság Magyarországon, kulturális és tudományos transzferek Nyugat és Kelet, Kelet és Kelet között, a magyarországi parlamenti választások története, a magyar eszmetörténet, különös tekintettel a 20. század eleji progresszióra és a szociáldemokráciára, Kádár János életútja, globalizáció és globalizációkritika.
5. Gyűjteményeink elsősorban a magyarországi baloldal, és benne értelemszerűen a munkásmozgalom emlékezetét őrzik. Az újságcikkekben emlegetett egykori pártiratok közül már egyetlen egy sincs nálunk, legnagyobb részük már évtizedekkel ezelőtt az Országos Levéltárba került, az ekkor még magániratnak minősített részt pedig 2012-ben államosították. Irataink tehát magániratok, amelyek így közös történelmünk egy sajátos szeletébe engednek betekintést, amelynek ismerete nélkül az egész történet érthetetlen maradna. Fontosságukat a szakma és a közönség számára jól jelzi, hogy évente száznál több kutató látogat meg minket a legkülönfélébb intézményekből, az egyetemektől az akadémiai és állami kutatóintézetekig, mint a NEB vagy a Veritas.
6. Magánintézményként természetesnek gondoljuk, hogy elkötelezettek vagyunk olyan értékek iránt, mint az egyenlőség (és ezen belül a minőségi kultúrához való hozzáférés), az igazságosság, a szegényekkel, elnyomottakkal való tevőleges szolidaritás, és mindezek alapján hiszünk benne, hogy felépíthető egy a mainál jobb világ és benne Magyarország. Meggyőződésünk az is, hogy történelmünk csak Közép-Európa és a világ történelmébe ágyazva érthető meg, és ennek el kell vezetnie a történelmi sérelmek méltányos feloldásához is. Egyéni kutatókként pedig csakis a szakma normáinak megfelelően dolgozunk.
7. Mindehhez a munkához immár nyolc éve semmilyen közvetlen állami támogatást nem kapunk. Bár úgy gondoljuk, hogy ez a helyzet méltánytalan, munkánk színvonala és munkatársaink tehetsége eddig elegendő volt arra, hogy kutatásainkat megvalósíthassuk. Éppen ezért nem is reklamáltuk lépten-nyomon azt, amit reklamálni felesleges, hiszen az elutasító választ ismerjük. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elmennénk a méltánytalanság mellett. Egyfelől mindazok adófizetői Magyarországnak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodva nem a mai kormány támogatói, őket nem lehet kizárni a nemzetből. Másfelől munkánkra joggal lehetünk büszkék, és joggal hisszük, hogy megérdemelné a magyar állam elismerését is.
8. Történészként csak a laikusok bölcsességével tudunk nyilatkozni jogi kérdésekről, így aztán arra támaszkodunk, hogy jogi tanácsadóink szerint az állam által hangoztatott érvek jogi érvelésként nem állják meg a helyüket, történetileg pedig teljesen abszurdak. Ezt igazolják az eddigi bírósági ítéletek is. Továbbra is bízunk a bíróságok hozzáértésében és függetlenségében. Aki pedig arra kíváncsi, vajon érdemtelenül és méltatlanul használjuk-e az épületet, nyugodtan látogasson el hozzánk, és meglátja: a köz javára dolgozunk.
9. Végül azt javasolnánk a cikkek szerzőinek, hogy újságíróként se csupán a Wikipédiát keressék fel, hiszen az ottani adatok könnyen elavultnak bizonyulhatnak. Az intézet vezetője például már 2017 óta nem Földes György, Konok Péter pedig 2014 óta nem munkatársunk. Ellenben ha felkereste volna honlapunkat, megtalálhatta volna egykori ösztöndíjasaink listáját, rajta olyan általunk “kifizetett” „kommunistákkal”, mint Mráz Ágoston Sámuel, Cser-Palkovics András, Fricz Tamás.
Az MSZMP Párttörténeti Intézetéből átalakult Politikatörténeti Intézet még 1990-ben kapta meg az irodákat, de a közben a kormány elköltöztette onnan a Néprajzi Múzeumot. A kormány azzal vádolja az Intézetet, hogy az MSZP-nek 1990-ben nem lett volna joga átadni nekik az irodákat, mert az MSZP nem volt az MSZMP KB-nak a jogutódja.
A bíróság ezt az érvelést eddig nem fogadta el, és egyébként a Fidesz sem, hiszen nem véletlenül utódpártozták az MSZP-t az elmúlt húsz évben. Az is furcsa, hogy a kormány inkább elfogadná, hogy ne legyen az MSZP az MSZMP utódpártja, csak mondjanak le egy értékes ingatlanról.
A Politikatörténeti Intézet kapcsán az utóbbi napokban megjelent, minden alapot nélkülöző, vagdalkozó és megbélyegző…
Közzétette: Politikatörténeti Alapítvány és Intézet – 2018. augusztus 18., szombat
