Belföld

Mintegy 34 milliós adományt kapott a Felház

Állami vagy uniós támogatást nem kapott a keresztény ifjúsági mozgalom.

Az Átlátszóval a gazdasági hátteret biztosító KUL Alapítvány közölte, összesen 34,3 millió forint adományt kapott tavaly a főleg egyetemistákat megszólító Felház, amelynek egyik alapítója Orbán Gáspár. 

Orbán Gáspár: Aki belép, annak a térde megremeg. De nem tőlünk, hanem Jézustól
Most először beszélt a világi sajtónak a Felház nevű keresztény mozgalom három vezetője, akik között ott van Orbán Viktor fia is. Azt mondják, nem apostolnak vagy prófétának tartják magukat, hanem tanítványnak. Az is kiderül, szerintük hogyan képes Jézus rákot és meddőséget gyógyítani, rajtuk keresztül.

A KUL (Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért) Alapítványt azért keresték meg, mert korábban a Független Hírügynökségnek Mihalik Angelika ügyvéd, közbeszerzési szakértő (akinek a lánya is a Felház tagja volt) azt  mondta, jelentős cégek támogatásából futhatja a milliós bérleti díjakra. Az interjú után eltűntek a támogatók nevei, logói az alapítvány  honlapjáról, de az Átlátszó az internetes keresők alapján megtalálta, hogy volt köztük bank, több építőipari cég és mobilszolgáltató is.

A szervezet által leadott, a birosag.hu-n nyilvánosan hozzáférhető éves beszámoló szerint a KUL Alapítvány tavaly 36,6 millióból gazdálkodott, amiből nagyjából 30 millió volt a magánadomány.

A közhasznúsági mellékletben tevékenységeik mellett már a Felházzal kapcsolatos szerepvállalást is megemlítik. A Felháznak bankszámlát biztosító KUL Alapítvány közölte, hogy

állami/önkormányzati cégektől, szervezetektől nem érkezett támogatás, eu-s vagy egyéb pályázati forrásban nem részesült sem a Felház, sem a KUL Alapítvány.

A Felház tavaly 34,3 millió forint adományt kapott.  Magánemberektől 13,7 millió, jogi személyektől 4 millió érkezett a számlára, a rendezvényeken tartott gyűjtésekből pedig 16,5 millió jött össze.

A pénzt a Felház „a hitéleti ifjúsági események szervezésére” – tudatta a KUL Alapítvány.

Felház: Az evangélium terjesztése minden pénzt megér
Cikksorozatunk második része a Felház nevű keresztény mozgalomról, ami arról lett híres, hogy Orbán Viktor fia az egyik vezetője. Milyen a viszonyuk a gyülekezetekkel? Miért gondolják őket egyesek eretneknek? Ki támogatja őket?

Kiemelt kép: 24.hu/ Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik