Belföld

Megfizet a temetői fotóért az emberjogi aktivista

Több mint 300 ezer forintot kell fizetnie Simó Endrének.

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) adta hírül, hogy a Fővárosi Ítélőtábla összesen több mint 300 ezer forintra büntette alapítóját, Simó Endrét. A 72 éves emberjogi aktivistának 190 ezer forintot kell fizetnie a terézvárosi önkormányzat egyik munkatársának, akit lefotózott egy kilakoltatott férfi temetésén, majd a fényképet közzé is tette az MSZF közösségi oldalán.

A bíróság elfogadta, hogy a nőnek ez kellemetlen volt, vagyis Simó megsértette képmáshoz fűződő jogát. A civil vezető hiába érvelt azzal, hogy a fotón még tízen szerepeltek, és az országos botrányt kavart kilakoltatás után, az áldozat temetése előre meghirdetett, sajtónyilvános, közéleti esemény volt.

Az Ítélőtábla felülbírálta a Budapest Környéki Törvényszék első fokú ítéletét és arra is kötelezte Simó Endrét, hogy fizessen 45 ezer forint perköltséget, az államnak pedig 84 ezer forint illetéket, így összesen 319 ezer forintra büntették a lakhatási és emberi jogokért kiálló 72 éves civil vezetőt.

Az MSZF felidézte a 2016-ban 71 évesen kilakoltatott rokkant férfi  kálváriáját és azt, hogy haláláig Simó Endre személyesen látogatta a kórházban, vitt neki enni, inni, mosott rá. Tavaly április 4-én pedig  köztemetésén a Magyar Szociális Fórum nevében ő is búcsúztatta.

kilakoltatás (Array)
Mozgáskorlátozott férfit lakoltatnának ki Terézvárosban
A 71 éves férfi nyolcvanegy százalékos rokkant mozgáskorlátozott, egészségi állapotára hivatkozva akarják kilakoltatni.
Kilakoltatás helyett öngyilkosság?
Március elsejével lejárt a moratórium. Az adósok rettegnek, a kormány „elmúltnyolcévezik". Halálvágy és kilátástalanság a végrehajtók árnyékában.

Illusztráció: 24.hu / Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik