Belföld

Rohác beismerte Prisztás megölését

Jozef Rohác kedden beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás Józsefet – közölte Fülöp Tamás ügyvéd, a szlovák férfi védője.

A más ügyben kiszabott jogerős életfogytiglani szabadságvesztését töltő Rohác perújítási eljárás keretében kedden a Nemzeti Nyomozó Irodán többórás vallomást tett. Ennek során a rendőröknek beszélt arról is, hogy ő ölte meg Prisztást 1996-ban, eszerint az ebben az ügyben jogerősen elítélt H. István ártatlanul ül.

Az ügyvéd ismertetése szerint Rohác a rendőrség elmondta: egy közvetítőtől úgy tudja, hogy az alvilágban ismert Prisztás megölésére az orosz-ukrán maffiától jött a megbízás.

A védő elmondta azt is: Rohác szerint, ahogy a Prisztás-gyilkosság ügyében, ugyanúgy a két évvel későbbi Aranykéz utcai robbantás, illetve Fenyő-gyilkosság ügyében sem sikerült a hatóságoknak kideríteniük az igazságot.

A négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő János médiavállalkozó sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében Rohácot tettesként életfogytiglanra ítélték azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva vizsgálható a 62 éves férfi feltételes szabadlábra bocsátásnak lehetősége.

Az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság ügyében felbujtóként súlyos büntetést kapott Portik Tamás, az 51 éves férfinek még legalább 10 év van hátra jogerős szabadságvesztéséből. A Fenyő-gyilkosság ügyében idén áprilisban felbujtóként meggyanúsították Gyárfás Tamás sportvezetőt, aki azonban tagadta bűnösségét.

Gyárfás ügyvédje szerint nincs igazi ász a hatóságok kezében
Az úszószövetség korábbi elnöke visszakapta az útlevelét és a napokban Glasgow-ba utazik.

Prisztás József vállalkozót, a rendszerváltás utáni éjszakai élet egyik jelentős szereplőjét, 1996 november 1-jén lőtték le Budapesten, az utcán, amikor autójába szállt be. A tettes kerékpárral menekült el a helyszínről.

Kiemelt kép: A büntetés-végrehajtás kommandósai állnak a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében a golyóálló mellényt viselő Jozef Roháč mellett. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik