Belföld

El akarta gázolni a rendőrt a borsodi ámokfutó

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 08. 14. 11:22

Menekülés közben kocsijával nekihajtott több szolgálati autónak is.

Elfogták a büntetett előéletű borsodi férfit, aki július 13-án az M3-as egyik pihenőhelyén várakozott, majd amikor intézkedni akartak  vele szemben, elmenekt a rendőrök ellen – írta a Központi Nyomozó Főügyészség. Egy borsodi kisvárosban lassítás nélkül hajtott át egy kereszteződésen, majd kocsiját szándékosan balra kormányozva arra kényszerített egy szemből érkező autóst, hogy térjen le az útról.

Ezután a menekülő egy magánútra hajtott, a rendőri felszólításra továbbra sem állt meg, járművét 20-30 kilométeres sebességgel egy törzsőrmester felé vezette. A rendőr a sérülést úgy tudta elkerülni, hogy félreugrott. Az elkövető nekihajtott az útjában álló és a mögötte haladó szolgálati kocsiknak, mielőtt a rendőröknek sikerült volna megállásra kényszeríteniük.

A férfi érvényes jogosítvány nélkül, kábító hatású anyag fogyasztása után vezette a járművet, a rendőrautókban több mint félmillió forintos kárt okozott. Az ügyészség a letartóztatásba helyezett férfit hivatalos személy elleni erőszakkal, közúti veszélyeztetéssel és rongálással gyanúsította meg, indítványozta letartóztatásának meghosszabbítását.

Július 1-jétől kizárólag a Központi Nyomozó Főügyészség jár el a hivatalos személy elleni erőszak miatt indult ügyekben. A hatásköri változás óta eltelt másfél hónapban több eljárás indult jogszerűen intézkedő rendőrök sérelmére különféle eszközökkel elkövetett támadások miatt. Előfordult, hogy bozótvágóval, baltával, egy férfi pedig traktorral veszélyeztette hivatalos személyek életét. (mti)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

US President Donald Trump speaks during a bilateral meeting with South Korean President Moon Jae-in in New York on September 24, 2018, a day before the start of the General Debate of the 73rd session of the General Assembly.   / AFP PHOTO / Nicholas Kamm
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.