Belföld

Rendőrségi feljelentést tett Márki-Zay Péter hűtlen kezelés miatt

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt tett rendőrségi feljelentést Márki-Zay Péter polgármester – írja a város a gyorshír szolgálata.

A gyanú szerint még az előző önkormányzati ciklus idején havi bruttó 135 illetve 250 ezer forintos megbízási szerződést kötött a város vezetése két magánszeméllyel. A megbízottak kötelezettséget vállaltak arra, hogy a megbízó önkormányzat utasításainak és érdekeinek megfelelően látják el a tevékenységüket, az ellátandó feladatok körét azonban közelebbről nem határozták meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két ember feladata valójában az volt, hogy a februári időközi választáson egy nagy politikai párt aktivistájaként segítsék elő a választási győzelmet. Azaz – bár közpénzből származott a jövedelmük – a szerződéssel ellentétben nem az önkormányzat érdekében dolgoztak, hanem pártérdeknek megfelelően.

Egyikük a közelmúltban írásban úgy nyilatkozott: a feladatai közé tartozott többek között az, hogy aláírásokat gyűjtsön, leveleket kézbesítsen, választásra buzdító telefonokat kezdeményezzen, küldöttként részt vegyen a párt országos tisztújító gyűlésén. A másik személy február 25-től nem tartotta a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal, két, általa később összeállított beszámolóval kapcsolatban kételyek merültek fel – ugyanakkor ismert, hogy rendszeresen dolgozik egy pártirodán.

A polgármester mindkét személy szerződősét felmondta június 26-án. Ha a gyanú beigazolódik, a kifizetett pénzt peres úton követelheti vissza az önkormányzat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik