Belföld

Mémek miatt hurcolt meg az igazgatónő egy szekszárdi gimnazistát

Nem volt elég, hogy elvitették a gyereket az iskolából, még fel is jelentették.

Rendőrségi ügyet csinált a szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatója abból, hogy két, az iskolával kapcsolatos problémákat kifigurázó Bukás-videó került fel tavaly az interneten – erről a 444 írt hosszú riportot.

A kórusunk is olyan gyenge, mint a lepkefing

A tizenegyedik osztályos Ákost tavaly hívatták be az igazgatói irodába, ott Heilmann Józsefné igazgató, Rajos Judit igazgatóhelyettes, Gulácsy Beáta osztályfőnök és az iskola rendszergazdája körbeülték és szabályosan kihallgatták amiatt, hogy a tanárokon gúnyolódó képeket osztott meg Facebook-oldalán, például Dr. Bubóhoz hasonlította az egyik pedagógust. A fiú leszedte a képeket és bocsánatot kért, de az igazgatót inkább a két, hónapokkal korábban a Youtube-ra névtelenül feltöltött videó érdekelte.

A paródiavideókban Hitler dühöngése alatt olyan feliratok olvashatók, mint hogy „egyre több szülő íratja át a gyerekét a szomszédos gimnáziumba (…) ahol nem tapossák ki a diákok lelkét”, „a kórusunk is olyan gyenge, mint a lepkefing, a diákok pedig szívből utálják”, vagy az egyik pedagógusnak „szinte az egész osztálya 2-es történelemből, mert többet követel és kurvára szeret az elbaszott életéről pofázni töri helyett”. Bár a videók csak rövid ideig voltak elérhetők, az igazgatónőnek rögeszméjévé vált, hogy kiderítse, ki készítette azokat.

Ákos azért került képbe, mert köztudott róla, hogy kreatív és ért a videózáshoz, a fiú azonban kitart amellett, hogy egyik videót sem ő készítette. A kihallgatás során az igazgatónő megpróbálta rávenni, hogy ismerje be, köze van hozzájuk, a fiú pedig kiborult, kérte, hogy engedjék el és telefonálhasson szüleinek. Heilmann Józsefné csak úgy engedte el, ha a fiú aláírja a meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet. Ákos olvasatlanul aláírta a papírt, amin az áll: beismeri, hogy részt vett az egyik videó elkészítésében.

Nehogy már mi maradjunk alul

A vallatás után a szülőket is behívták az iskolába, állításuk szerint az igazgatónő ultimátumot adott nekik, hogy ha nem viszik át egy héten belül másik gimnáziumba a fiút, feljelentés és fegyelmi eljárás lesz az ügyből. Heilmann-né annyit mondott, hogy a diáknak osztályfőnöki rovó miatt kellett elmennie az iskolából, az osztályfőnök viszont kijelentette: a rovót igazgatói utasításra adta Ákosnak, de nem szeretne róla nyilatkozni, mert „ez nem az ő ügye”. A szülők a gyerek érdekében úgy döntöttek, átviszik őt a bonyhádi gimnáziumba.

Az igazgatónő viszont két másik érintett tanárral feljelentést tett ismeretlen tettes ellen becsületsértés miatt, „bizonyítékként” pedig beadta a fiú által aláírt jegyzőkönyvet. Erről viszont a bíróság megállapította, hogy nem tekinthető okiratnak, mert szülője, illetve törvényes képviselője nélkül írta alá a fiatalkorú diák. A bírósági jegyzőkönyv szerint erre az igazgatónő úgy reagált, hogy

Ennek a gyereknek mindent lehet, csak a gyereknek van joga? Nehogy már mi maradjunk alul ebben az ügyben.

A bíróság viszont megszüntette az eljárást, az igazgatónő és a két tanár viszont újabb feljelentést tettek, de már nem ismeretlen tettes, hanem Ákos ellen, újra csatolva a fiúval aláíratott jegyzőkönyvet, amiről a bíróság egyszer már kimondta, hogy a jogait sértve készült. Ezután pedig a szülőket levélben értesítették, hogy a Tolna megyei gyámügyi és igazságügyi osztály eljárást indított a fiú védelembe vételének és megelőző pártfogásának elrendelése érdekében.

Még öt évig igazgathat

Tavaly decemberben egyébként a Garay gimnázium egy diákja önként jelentkezett a rendőrségen és elmondta, hogy az egyik videót ő készítette és töltötte fel. Az igazgatónő állítása szerint erről nem tudott, és azt a diákot nem is vonták felelősségre.

Heilmann Józsefné igazgatói mandátuma egyébként idén lejárt, a vele szemben elinduló Töttös Gábor pályázatában pedig több olyan kritika is szerepelt, amiket a botrányt okozó videó is feldolgozott, például, hogy az igazgatónő vezetése alatt megtízszereződött az iskolát elhagyó tanárok száma, és sok diák inkább a bonyhádi gimnáziumot választja a Garay helyett. De végül Heilmann Józsefné megbízását hosszabbították meg öt évvel.

Az igazgatónő azt mondta, nagyon sajnálja, hogy így alakult az ügy, de szerinte a gyalázkodó videók magukért beszélnek, aki azokat megnézi, megérti az ő álláspontját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik