Családja szerint Rózsa György 17 évesen azért halt meg, mert edzés közben megfojtották. Ki akarják deríteni, mi vezetett a tragédiához – írja a Blikk. A szülők szerint a végzetes napon, 2017. január 23-án az edzésen a birkózó egy veszélyes, úgynevezett „vasgyári fogást” gyakorolt a halála előtt.
A boncolási jegyzőkönyvben is az áll: a nyak leszorítása folytán fellépő reflexes szívhalál következtében halt meg. A klubnál azt mondták, pihenőt tartottak, amikor észrevették, hogy a fiam nem mozdul
– idézte fel az anya.
A rendőrség tanúkat hallgatott meg, de eljárás – feljelentés híján – nem indult. Lichy József ügyvéd szerint a szülők most feljelentést tettek, amit a főügyészség első fokon elutasított, de másodfokon elrendelte a nyomozást.
A tragikus hirtelenséggel elhunyt birkózóreménység haláláról korábban az edzője azt mondta, olyan mintha ő is a gyermekét vesztette volna el.