Belföld

Indul az újabb diplomamentő csomag

Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések – mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az állami hírcsatornán.

A képzésben egyénileg, csoportosan és távoktatási formában is részt lehet venni. Az állam személyenként akár 300 ezer forinttal is támogathatja a nyelvtanulást – ismertette a helyettes államtitkár.

Az újabb programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelven lehet megszerezni a diplomához szükséges vizsgát.

A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak és 2020 első felében kell igazolni a nyelvvizsga teljesítését. Akinek nem sikerül, annak vissza kell fizetnie a támogatást – tette hozzá.

Alapszakon egy középfokú nyelvvizsga kötelező a diploma megszerzéséhez. Több mint 90 ezren lehetnek, akiknek záróvizsgája van, de nyelvvizsga hiányában nem kaphatnak diplomát – ismertette.

Az első diplomamentő programban 2013-2016 között mintegy 10 ezren vettek részt, közülük több mint 6 ezren eredményesen – mondta Horváth Zita.

Kiemelt kép: MTI/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik