A különböző alapítványok sokszor hatalmas hiányokkal találkoznak a gyermekotthonok, iskolák felszereltségében, szeretnének segíteni, de ez néha egyáltalán nem megy gördülékenyen. Az intézmény igazgatója általában örül az adományoknak, a fenntartó, a Klebelsberg Központ (Klik) vagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) viszont már kevésbé, ugyanis azt érzik, hogy az adomány fogadásával azt közvetítik, hogy az állam nem tudja ellátni a feladatát. Ez a helyzet ráadásul nem kizárólag az állami fenntartású intéményeknél van így, hanem azoknál az alapítványi vagy egyesületi tulajdonú intézményeknél is, amelyek állami normatívát kapnak a működésükhöz fejkvóta alapján.
Ami még ennél is nagyobb probléma, hogy például, ha a gyermekotthonok adományt fogadnak el, akkor azt le kell írniuk a költségvetésükből, és a normatíva mellett kevesebb plusz támogatást kapnak az államtól. Nincs törvénybe foglalva, hogy az intézmények nem fogadhatnak adományt, a fent leírt okok miatt azonban inkább nem teszik, hiába lenne szükség új konyhabútorra vagy mosógépre.
Az Age of Hope vezetője, Tóth Ákos rendszeresen találkozik azzal a problémával, hogy az iskolák nem fogadják el az adományaikat, rendszerint a fenntartóra hivatkozva. Pedig többnyire olyan szegény iskolákat keresnek meg, ahol biztosan szükség lenne segítségre, például olyanokat, ahol a diákok télen a tesiórákon gyűjtenek fát, hogy legyen mivel fűteni az iskolát.
Van olyan iskolaigazgató, akivel titokban, sötét parkolókban találkozunk, hogy tiszítótszereket, vécépapírt adjunk neki, mert az iskolában nincs erre pénz
– meséli Tóth Ákos.
Olyan iskola is van, amelynek teljes titoktartás mellett adják át az adományokat, mert az intézményvezető szívesen elfogadja a segítséget, de ha a Klik is értesülne róla, akkor azonnal leállítaná a folyamatot, nehogy rossz fényt vessen rájuk. Ha nincs pénz arra, hogy kifessenek egy iskolát, amelynek penészesek a falai, akkor inkább úgy marad, minthogy elfogadják egy cég felajánlását az ingyenes festésre.
Az Age of Hope nem egyszer futott bele abba, hogy az utolsó pillanatban mondták le az adományt, mert a Klik vagy az Emmi tudomást szerzett a dologról. Szerinte régebben könnyebben elfogadták a segítséget, ma már viszont egyre inkább érzi az intézményben dolgozókon a félelmet.
Tóth Ákos úgy látja, az, hogy az ő adományaikat sok gyerekotthon, iskola fogadni tudja, annak köszönhető, hogy több évtizedet dolgozott a gyerekvédelemben, ezért kiterjedt kapcsolathálója van.
Ha egy teljesen külsős ember létrehoz egy alapítványt, és becsenget egy iskolába, kapcsolatok nélkül, hogy adományozni szeretne, akkor úgy nagyon nehéz
– mondja.
Van, amikor az adománykérés híre a fenntartón is túl, az illetékes államigazgatási szervhez jut el. Egy gyerekotthonban kértek segítséget az interneten keresztül – ahogy más intézményektől is látták -, hogy a gyerekeknek ne kelljen nélkülözniük. Kértek például tápláló ételt, mert az államtól kapott pénz arra sem volt elég, hogy a gyerekek megfelelő minőségi ételhez jussanak. Hiába jár rendszeresen étel, az kevés és nem megfelelő minőségű, mert az állami normatívából ma nem lehet ezeket megfelelően biztosítani, az egyéb forrásokat pedig megszüntették, nincs már lehetőség pályázni. A bútorok is régiek, a sok használattól kopottak voltak, de az otthon egyéb felszereltsége sem volt elegendő annyi gyerek számára, ezért kértek segítséget az otthonban dolgozók.
Az illetékes államigazgatási szerv rosszallta a segítségkérést, mert úgy érezték, hogy ezzel lejáratják őket, holott ők mindent biztosítanak a gyermekotthon számára.
Meg van kötve a kezed, mert nem gyűjthetsz, pedig épp mi látjuk, hogy mire van szükség. De az egyszerűen nem életszerű, ami a törvényben van leírva, hogy mekkora normatívából kell ellátni egy gyereket, mert ezt a normatívát ezer évvel ezelőtt határozták meg
– mondja az egyik ott dolgozó. Ennek ellenére titokban mégis felszerelték az otthont az adományokból.
Polák Emma szociológus, aki külső segítőként vesz részt adománygyűjtésekben, azt látja, hogy az állami rendszert mindig is kiegészítették civil szervezetek, de most a kettő nem igazán kapcsolódik össze.
Most olyan, mintha más dimenzióban működne a civil segítség és az állami ellátórendszer. Ugyanakkor szerintem ezek nem áthidalhatatlan távolságok, csak feleslegesen sok energiával járnak
– mondja. Az aktivista szerint a rendszer rugalmatlan, de a segítőkész civileknek érdemes az állami ellátórendszer szempontjából is megközelíteni a problémát. Az intézményvezetők sokszor azért nem fogadják az adományt, mert azért ők tartoznak felelősséggel. Példáulm ha egy zárlatos mosógépet kapnak adományként, akkor azért az intézményvezető vonható felelősségre, és sokszor lepapírozni sem tudják az adományokat.
A rendszer kijátszása
Egy másik, anyákat és gyerekeket segítő alapítvány rendszeresen visz ruhákat gyerekotthonokba és anyaotthonokba. Volt olyan gyerekotthon, ahol azért utasították el a ruhaadományt, mert attól féltek, hogy megvonják tőlük a plusz támogatásokat. Sokszor csak úgy engedik őket adományozni, hogy nem írhatják ki az alapítvány honlapjára, hogy kinek történt az adományozás, teljesen el kell titkolniuk, melyik intézményről van szó.
Nem tudod odatolni az arcukba, hogy hoztam mindenfélét, mert az intézmények azt akarják mutatni, hogy minden rendben, nincs szükség adományra, miközben dehogynem. Úgy vannak vele, hogy inkább éhezzen a gyerek, minthogy elfogadják
– mondja az alapítvány elnöke.
Ahogy a többi alapítvány, úgy ők is próbálnak kiskapukat keresni, például sok helyen úgy lehet az iskoláknak adományozni, hogy az iskola alapítványának adják a segítséget, nem pedig konkrétan az intézménynek, csakhogy ilyen alapítvány nem mindenhol van. Az alapítvány tagjai szerint nem szabad, hogy az adományra rászorulókat ez a probléma eltántorítsa a segítségkéréstől, mert kiskaput mindig lehet találni.
Fontos, hogy a segítség eljusson a megfelelő helyre, akkor is, ha egy segítséget kérő állami fenntartású intézményről van szó, ahol például gyermekek szenvednek hiányt valamiben. Nem szabad engednünk, hogy a bürokrácia útvesztői miatt meghiúsuljon a támogatás egy olyan helyzetben, ahol van megoldás
– mondja az alapítvány egyik tagja.
A menekültválság idején játszották ki igazán a rendszert, amikor rengeteg ember akart segíteni, de az állami szervek megpróbálták minél jobban távoltartani a civileket a menekülttáboroktól és a menekült gyerekeket befogadó otthonoktól.
Két aktivista mesélt arról, hogyan próbálták kijátszani a rendszert, hogy adományokat jutathassanak a fóti gyermekotthonba, ahová a felnőtt kísérő nélkül érkező menekültgyerekek kerültek.
Az aktivisták elmondása alapján az igazgató eleinte lelkes volt, amikor megjelentek a fóti gyerekotthonnál, hogy szeretnék adományokkal segíteni őket, de aztán a fenntartó figyelmeztette az igazgatót, hogy nem kellene elfogadni a segítséget, mert kellemetlen az államnak, hogy ők nem tudják önerőből fenntartani. Az intézmény dolgozói legtöbbször viszont arra hivatkoztak, hogy ha elfogadják az adományt, akkor az államtól nem fognak kapni plusz támogatást a gyerekotthon infrastruktúrájának fejlesztésére, holott egy új focikapuval még nem oldódik meg minden probléma. Előfordult, hogy a gyerekotthonban dolgozók könyörögtek az aktivistáknak, hogy ne hozzanak a focikapuhoz hálót, mert akkor elesnek a támogatástól.
Az aktivisták az elzárkózás ellenére nem adták fel, és szépen, lassan elkezdték kijátszani a rendszert. Összebarátkoztak pár alacsony beosztású dolgozóval az otthonból, akiknek reggel munkába menet a kezükbe nyomtak két zacskó ruhát, pár hét elteltével pedig minden gyereknek sikerült elég ruhát bejuttatni. Ha az aktivisták kocsival hajtottak volna oda ruhát osztani, akkor ez nem működhetett volna.
Olyan is előfordult, hogy elkezdték kiosztani az adományokat a menekülttábor előtt, mert hivatalosan nem fogadták el, ez viszont még feltűnőbb volt, ezért végül mégis csak beengedték őket, és titokban osztották szét. Az is egy stratégia volt, hogy az adományokkal megrakott teherautót otthagyták a tábor közelében, és hagyták, hogy az ott dolgozók megtalálják.
Akadnak pozitív példák
Magában a rendszerben is rejtőznek olyan lehetőségek, amelyekkel esély nyílik segíteni az adományozást, titkos parkolókban való találkozások nélkül. A kérdés az, hogy van-e, aki kihasználja ezeket a lehetőségeket a plusz munka ellenére. Rózsa Magdolna egy azok közül, akik igen.
Magdolna a Zuglói Család és Gyermekjóléti Központ kihelyezett telephelyén a Tükörkép Műhelyben dolgozik szociális munkásként, szépségápolási szakemberként és adományszervezőként. Ő koordinálja a Csaladsegítő Központba és a Tükörkép Műhelybe érkező adományigényeket és az adományozóktól beérkező felajánlásokat.
Például, ha egy családsegítő kolléga jelzi, hogy valakinek kiságyra lenne szüksége, akkor Magdolna kiírja a Tükörkép Műhelyt támogató Facebook-csoportba, ahol bárki jelentkezhet adományozásra. Ezután Magdolna összeköti az adományozni kívánót és azt, aki rászorul, így az egész adományozás hivatalosan, családsegítők közreműködésével történik. Magdolna önként vállalta az adományozás koordinálását, nincs benne a munkaköri leírásában, sok energiát emészt fel, mégis szívesen csinálja, mert a Központ egyéb szolgáltatásai mellett a tárgyi adományok is nagy segítséget jelenthetnek.
Szerencsére akad pozitív példa is az állam és a civilek együttműködésére. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, L. Ritók Nóra az önkormányzattal és családsegítőkkel együttműködve juttatja el adományait a rászorulókhoz. Szerinte ott, ahol nem fogadják az adományt, az a civilekkel szembeni gyanakvásból és félelemből fakad. “Én nem azt hangsúlyozom ki, hogy nem kompetens, vagy ügyetlen egy intézmény, hanem, hogy mi civilként ezt tudjuk adni, hozzátenni a munkájukhoz. Nem harcolhatunk egymás ellen, együtt kell működni” – mondja L. Ritók Nóra.
Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, a Klebersberg Központot és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, hogy megtudjuk, miért nem fogadhatják az intézményeik az adományokat, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ.
