Belföld

Robbanás volt a pozsonyi Vereknye városrészben

Robbanás történt hétfőn reggel Vereknyén, a Bebravská utca egyik épületében. Az eset során szerencsére senki sem sérült meg a szlovák lapok beszámolói szerint. Michal Szeiff a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője az esettel kapcsolatban így nyilatkozott:

Ma, röviddel öt óra után, bejelentés érkezett a 158-as számra a pozsonyi Vereknye városrész Bebravská utcai épületében károsodott falról. A járőrök ellenőrizték és megerősítették a bejelentést. A helyszínre érkezésük során az épület elülső részének a károsodása is feltűnt, ahogy az is, hogy az épület közelében parkoló autók is megrongálódtak

– közölte Szeiff.

A parameter.sk szerint a helyszínén van egy tűzvizsgáló szakértő is, aki a tűz keletkezésében nem zárta ki az idegenkezűséget, de ezt nem is erősítette meg. A rendőrség általános veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügyben. Az eset körülményeit és okait jelenleg is vizsgálják.

Fotó: Szlovák Rendőrség / Facebook

Kiderült, hogy egy  egészségügyi központ is abban az épületben székel, ahol a feltételezett robbanás történt.

Az épületnek ezt a részét két hete fejezték be. Úgy néz ki, hogy az épület szerkezete, szerencsére, nem sérült meg. A rendőrségi eljárás után újra felújítjuk a károsodott részt

– közölte a TASR-rel Martin Kuruc, Vereknye polgármestere.

Nagyon nagy volt a robbanás, és körülbelül öt órákor ébresztett minket. Az épület elemei a parkoló autókba csapódtak” – közölte a TASR-rel a Bebravská utca egyik lakója.

A rendőrség Facebook-oldalán közzétett információk szerint vélhetően egy gázrobbanás történhetett, egyelőre ugyanis minden jel erre utal.

A balesetben senki nem sérült meg, a közelben parkoló autókban viszont komoly károkat okozott a detonáció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik